|
Főoldal |
|
|
Valami készül2018.12.23. 17:08, Nova-Time
Mi lehet ez? Csak nem?! Ó, de igen! ;-)
Félholdas alkony2018.11.21. 17:37, Nova-Time
Sziasztok!
Azt hittem, nehezebben gyűjtöm össze az ígért fejezeteket, de van az, amikor az írót is elkapja az olvasási láz és hamar a végére pörög a dolgoknak. Na, én így jártam. :D Méghozzá úgy, hogy néha rá kellett szólnom magamra, hogy javítgatni is kellene, nem csak olvasni.
Azért szerintem egészen jól helyre pofoztam nem csak az első részt, a folytatást is, így már mindkettő olvasható az oldalon.
Továbbra is ezen a vonalon fogok mozogni, még van kettő, pontosabban 4, amit fel szeretnék tenni, ám ezek közül az egyik különlegessége, hogy még csak vázlatosan van meg, tehát ideje lesz előkapnom a régi énem és belemerülni a Twilight világába újfent, ami az elmúlt időszakot elnézve, könnyű lesz.
Közben pedig elterveztem, hogy nekifogok egy másiknak, ami szintén fanfiction, ám ez a Bitten - A falka c. sorozatot veszi alapul, vázlatosan már ez is megvan, meglátjuk, mennyire indul be vele a fantáziám és mi születik majd végül. :)
Ezek tehát a következő hetek tervei, minden továbbival jövök folyamatosan, ám addig is:
Kellemes őszies napokat nektek!
2018.11.14.2018.11.14. 19:33, Nova-Time
Sziasztok!
A tegnapi napon nem voltam laptop közelben, elutaztam egy kicsit, igaz, nem jókedvemben. Azért a végére mégis élveztem a dolgot, találkoztam a barátaimmal, remek híreket kaptam egy elég kényes dolog kapcsán és ezzel sikerült a feszültség-listám egyik pontját kihúzni. Szóval, amilyen borúsan indultam, úgy kisütött a napocska a végére. :)
Ma pedig hazajöttem és befejeztem az Őrangyalt, átnéztem az egészet, lementettem a gépre, aztán szépen feltöltöttem ide, tehát: befejeztem az összes Twilight-fanfictionöm, legalábbis egyelőre. :D Persze mindig vannak ötleteim, de egyelőre nem szeretnék újba kezdeni, van bőven más, amit befejezhetnék.
Még azt is ki kell találnom, mi lesz a következő projektem.
Olvasás terén azért ennyire nem állok jól, a kihívás fele van meg és 9 napom van a maradék huszonx könyvre. Közben kezdem érezni, hogy sikerült túlvállalnom magam, aminek nem lesz jó vége, de egyelőre még kitartok. Most Vivien Holloway Pokoli szolgálat c. könyvét olvasom épp, aztán Laurell K. Hamilton Anitájával kalandozom egy kicsit. Az egyik a ma esti terv szerint be lesz fejezve, a másik holnap, amihez majd társítok még valamit. Továbbra is jöhetnek a drukkok! :D
2018.11.08.2018.11.09. 15:32, Nova-Time
Sziasztok!
Nem akarom elkiabálni, de egyelőre egészen aktív vagyok, nem? Csak tartsam meg eme jó szokásom, tudom. :D
Ismét szereztem két új ismerőst, örülök, amikor a chatben némi aktivitást látok, reményeim szerint ez a jövőben is így lesz, legalább minimálisan. Ám, ha netán ismét pangás lenne, most az sem fogja kedvem szegni, mert egyébként az eredeti tervben nem szerepelt ilyen lehetőség, csak valahol útközben gondoltam meg magam.
Ami az oldalt illeti, megváltoztattam az aktuális projektet, bal oldalon láthatjátok is, frissítettem, mivel most ezzel a fanficcel foglalatoskodom. Elvileg már tényleg 70%-on van minimum, de emlékeim szerint tovább is jutottam vele, a lezárás minden esetre megvan fejben, tehát ha más nem, újra írom a végét.
Egyelőre az első fejezetet, a szereplőket és egy alap kedvcsinálót tettem fel hozzá, a jövőheti terv ennek az irománynak a befejezése és felkerülése az oldalra, s ha így haladok, teljesíteni is tudom majd.
Szép hétvégét előre is mindenkinek! Fel a fejjel, a szombati péntek nem a világ vége! :)
| |
|
|
|
|
|
|
Welcome |
|
|
Köszöntelek az oldalon, ami egy személyesebb hangvételű, néhol blogra emlékeztető elemeket tartalamzó felület.
Szeretek olvasni, írni, kreativitásom kiélni, s mindezeket szívesen osztom meg azokkal, akiket érdekel, mivel foglalkozom. Így született meg ennek a weblapnak több elődje, majd most ez, amit szeretnék rendszeresen megtölteni újabb és újabb tartalmakkal és hosszabb távra berendezkednék ezen a platformon.
Örülök a látogatóknak, remélem, kellemes időtöltést okozok az erre járóknak.
Nézz be máskor is, most pedig, ha már itt vagy, jó szórakozást kívánok! :)
| |
|
|
|
|
Aktuális projekt |
|
|
ELVESZVE
kész: 70%
típus: regény
alap: álom
címkék: romantikus, fantasy, boszorkány, YA
Fejezetek
| |
|
|
|
|
Oldal infó |
|
|
Oldalnév |
Nova-Time.gp |
Szerkesztő |
Nova-Time |
Nyitás (itt) |
2018.09.09. |
Tárhely |
G-Portál |
Aloldal |
x |
Témáját tekintve személyes blog, melyben helyet kapnak írásaim, kreatív megnyilvánulásaim, személyes tapasztalataim és persze nagy szenvedélyem, az olvasás, illetve minden, ami könyvekkel kapcsolatos. Nem török nagy célokra, de szeretném bemutatni mindazt, ami nekem fontos és igyekszem érdekes tartalmakat hozni.
Az oldalon saját írásaim, véleményem, tapasztalataim közlöm, minden, ahol nincs megjelölve forrás, saját tulajdon.
Statisztika |
Regények |
10 |
- ebből befejezett |
3 |
- oldalon fent |
9 |
Fanfictions |
6 |
- ebből befejezett |
5 |
- oldalon fent |
3 |
Novellák |
5 |
- oldalon fent |
5 |
| |
|
|
|
|
|