Legelső olvasmányom volt, pár óra alatt a végére is értem a Csókot vegyenek! szerelmes kis történetének. Minden úgy volt, ahogy lennie kellett. A tökéletes srác, az átlagos, kissé szerencsétlen lány, a rosszfiú, meg az ártatlan bárányka, szóval sablon sablon hátán. Azért a maga módján aranyos olvasmány, egyszeri, könnyed délutáni programnak elmegy.

   Zombiháború, jönnek az élőhalottak, juj! Legalábbis valami ilyesmire számítottam, ha már Sötét örvény kategóriába sorolták. Történelmi háttér, még az is belefért volna, de összességében elég unalmas könyv volt. Néhány részlet tetszett belőle, de különösebben nem mozgatott meg.

Ugyanez volt a helyzet az Északi fény c. könyvvel is. Izgalmat és kalandot ígértek, valami újat, amit érdemes elolvasni, de semmi ilyesmivel nem találkoztam benne. Nem mondom, hogy rossz volt, mert tulajdonképpen voltak benne jó részek, de összességében semmi olyat nem mutatott, amiért azonnal eldobnék mindent és rohannék a folytatásért. Sőt, szerintem jegelni fogom a dolgot.

   Az útvesztő, hm, az egyik kedvenc sorozatom és itt van ez az előzmény kötet, amit nem tudok hova tenni. Egyrészről tetszett, mert bemutatta az egész kezdetét, megismertem az életet Tomék nézőpontján kívül, de nem tudott lenyűgözni. Kicsit csalódott voltam a végén, mert többet vártam volna tőle. Azért azt beismerem, 0,5. kötetnek tökéletes volt. A Halálparancs felkelti a figyelmet és érdekes előétel egy tartalmas vacsorán. Az viszont tuti, hogy nem üli meg a gyomrod, ahhoz édeskevés.

   A Vámpírakadémia egy része is kiérdemelte a semleges címet, Rose idegesítő, a barátnője szintén, de nagyon nem hoztak lázba ebben a részben a történtek. Jobban élveztem a többit.

   Csábítások és csemegék, nagy figyelemnek örvend, sokan szeretik, engem ellenben az őrületbe kergetett. Túlságosan is tökéletes, mézesmázos és előre kitalálható az egész. Kellett egy véletlen baleset, egy nagy szerelem, meg egy kétlábon járó következmény. Annyira unalmas volt, meg idegesítő. A semlegesek mélypontján imbolygott, azon töprengtem, lejjebb kellene-e tennem, de a végén meghagytam az arany középúton, mert nem éreztem annyira mélységese rossznak sem, mint amilyen könyveket oda szoktam száműzni.

   A Vérmacska második része számomra egy kisebb csalódással ért fel. Az elsőben nagyon csíptem Alfit, állandóan nevettem és mindenkinek idézgettem belőle, hogy ők is megértsék, miért rázkódom néha a visszafojtott, néma röhögőgörcstől. Na, ez hiányzott a folytatásból. Voltak benne ugyan jó kis poénok, de már messze elmaradt az elődjétől. Ezért sem tudtam úgy felpontozni, ahogyan szerettem volna. Lehet az elvárásaim voltak magasak? Megeshet.

   Két könyv, egymás után és mindkettőt történelmi romantikusként választottam ki. Plusz a borító és a szerző is elég rendesen rátette a szavazatokat. Sajnos, kicsit úgy érzem, mellé nyúltam. 

Lisa Kleypas borítója mindent vitt, megfogott és a fülszöveggel együtt egyértelmű volt, hogy el fogom olvasni. Nem mondom, hogy megbántam, csak valami egészen másra számítottam.  A Nem múló varázs nekem nagyon is elmúlt, nagyjából az első harmada után tudtam, hogy nem leszünk egészen barátok. Nem rossz, csak... nem szabad tőle túl sokat várni. 

Ugyanez a helyzet A Felföld ködén túl c. művel, annyira megfogott, hogy skót, történelmi és még romantikus is, hogy túl nagy lelkesedéssel vágtam bele, aztán az elején már kezdett csökkenni a hév, a végére pedig semmi nem maradt. Érdekes kis történet, de nem kell nagyon rákészülni, mert akkora élményt nem tud nyújtani, mint amilyennek ígérkezik első pillantásra.

   A szoba azon ritka könyvek közé tartozik, aminél a film sokkal jobban megfogott, mint a nyomatott változat. Engem személy szerint végig irritált a kissrác, utáltam a szemszögét, de nem hagytam abba az olvasást, mert a történet maga tetszett. Tudom, így megrázóbbnak hat az egész, mert egy ötéves gyerek másképp éli meg a dolgokat, de engem nem megrázott, hanem kiakasztott. A film ellenben segített összerakni a szétszóródott darabkákat, és így, hogy egymás után kerültek sorra, szerintem sokkal élvezhetőbbé vált a könyv is. Legalábbis, mikor megnéztem a filmet és visszagondoltam a nem sokkal előtte befejezett regényre, emészthetőbbnek tűnt az egész, kevésbé frusztrált a srác stílusa. Szóval én ezt csak így ajánlom, előbb a könyv, aztán rögvest nekikezdeni a filmnek, majd az egészet jól átrágva magunkban, megfogalmazhatjuk a véleményünket ténylegesen.

   Úgy látszik, Meg Cabot sorozata mindenhol ott van. Mivel többkötetes, így esélyes volt, hogy nem kedvelhetem mindet egyformán, ezért nem is lepődtem meg annyira, hogy csúszott át ide is belőlük, bár azért nem mondom, hogy nyugodtan fogadom. Az egyik kedvenc sorozatom lévén eléggé mélyponton érintett, hogy pont a felénél és kicsivel utána akadt két kötet, amivel nem békülhettem ki egészen. Ezekben Mia meggondolatlan, felelőtlen, hisztis és abszolút éretlenül viselkedik, aztán hála mindenki másnak, jóra fordul az egész és "Happy End" a lezárást. Aha, csak kár, hogy az olvasót nem ilyen könnyű átejteni, én azért annyira nem szerettem ezeket a Miákat, bevallom nektek.

Ezek voltak a kevésbé érdekes, de még tűrhetően olvasható könyveim az elmúlt hónapokból. Most lássuk a lista legalját, itt is van egy pár gyöngyszem.

   Tudni kell rólam, hogy Jamie McGuire-vel nem vagyok valami jóban. Olvastam a Gyönyörű... kezdetű könyveit, meg a sorozatok több másik részét, de egyikben sem találtam meg azt, amiért mások annyira szeretik őket. Engem pl. Travis egyenesen taszít, hiába ő a "tökéletes rosszfiú", inkább csapnám agyon, mint mennék el vele egy randira. Szóval nem nyűgözött le a munkássága. 

Azért persze, folyamatosan próbálkozom megtalálni azt, amivel végre legalább egy kicsit elégedett lehetek, de az istenért sem találom! Itt van a Véletlen sorozata. Elég lett volna egy kötetben kiadni a három részt, mert nyúlfarknyi méretűek, végeláthatatlanul elnyújtottak és borzasztóan elcsépeltek! Nem is értem, miért csapott le rá a kiadó, vagy miért adta ki végig, mert egyszerűen katasztrofálisan gáz az egész. Nincs kidolgozva semmi, nincs benne egyediség, a szereplők szó szerint bábok, mert egy épeszű gondolatuk nincs és végigszerencsétlenkedik az egész trilógiát.

Csak és kizárólag azért olvastam végig, mert véletlenül megvettem egyben az egészet és titkon azért reménykedtem benne, hogy legalább idővel javít valamennyit, de nem, inkább rontott az egészen.

Borzasztó, az egyik legrosszabb sorozata, még Travist is jobban tudnám értékelni, mint az ideggyenge Westont. Travis legalább alkalmanként használja gondolkodásra  fejét és vannak önálló döntései, ennek a srácnak semmi ilyesmije nincs. Egy viaszbábúnak több haszna lenne. Erin meg mindent hagy és tűr, mint egy agyatlan liba, pedig ő elvileg az ész a három lány közül.

   Anna Telei könyvével több nagy-nagy problémám van. Először is a helyesírási, formai és értelmezési apróságok. Utóbbival nekünk olvasóknak is meggyűlik a bajunk, mert akkora baromságokat ír, aminek se eleje, se vége. Pedig annyira tuti alapötletet eszelt ki! Ez a démonos vonal nagyon bejött, szinte látom is a megvalósítást, aminek semmi köze ahhoz, amit a kezembe vettem. Még a címmel se lenne baj, mert tök frappánsan és komolyan hangzik, amíg rá nem jössz az értelmére. Nevek egymás után téve, ennyi. Emellett ott az a förtelmes borító, aminek semmi köze az egészhez, full félrevezető és pocsék. Ha mégis úgy döntesz, hogy elkezded olvasni, nagyjából a harmadik oldalnál hajítod át a szobán, mint én is tettem volna, ha nem sajnáltam volna az olvasóm. Borzasztó az egész, semmi érzéke a hölgyeménynek az íráshoz, és néha olyan érzésem volt, mintha egy tizenkét éves kislány agyából pattant volna ki minden. Állítólag a többi művei között vannak jobbak, bátorkodtam beszerezni egy másikat, amit annyira jónak tartanak, majd egyszer, ha nem húz fel ennyire a puszta gondolat is az Aris Belle Lustrin c. "alkotásra", akkor talán belefogok abba is. Egyelőre még kiakadva, hitetlenkedve meredek erre az... izére.

   Visszakanyarodva az első szerzőhöz, Jamie McGuire bebizonyította, hogy nem reménytelen eset, mert vannak egészen jó megmozdulásai. A Sötétség és Fény angyalai sorozata pl. egészen jól sikerült, vannak benne angyalok, szerelem, minden, ami elvileg kellene. Az első része még kb. tetszett is, aztán megbillent a szakadék peremén és zuhanni kezdett. Az Éden volt a mélypont. Nem is értem, hogyan gondolta ezt, mint befejezést. Unalmas. A könyv 3/4-e egy bevezető, amin szinte elalszol, aztán összesűríti a csúcspontot pár oldalban, gyorsan ledarálja, majd mindennek boldog a vége és örömködjünk. A fenéket! Én egy izgalmas, eseménydús, érzelmes folytatást vártam, valami olyat, ami legalább köszönőviszonyban van az első résszel. Nyomába sem ér, komolyan. Óriási csalódás. Jamie-be vetett hitem itt ingott meg teljesen, már nem vagyok benne biztos, hogy bármi is olvasni szeretnék tőle a továbbiakban. 

   Kérnék szépen egy kézikönyvek arról, hogyan kell túlélni a Zombi túlélő kézikönyv c. könyvet! Nem is tudom, mire számítottam, de biztosan nem erre, amit végül kaptam. Unalmas, száraz, tankönyvszagú az egész. Azt hittem, kapunk leírásokat, példákat, érdekes történéseket, kommentárokat, bármit, de semmiképp sem azt, amit végül át kellett élnem. Szenvedtem oldalról oldalra és csak azért nem hagytam abba, mert ez volt az utolsó könyv az egyik régóta esedékes kihívás teljesítéséhez. Nem volt kedvem másikat keresni helyette, plusz nem is volt nálam más könyv, és hosszú volt a nap. Egy oldalt vagy részletet nem tudnék kiemelni, ami tetszett volna. Szánalmas teljesítmény, ha valaki zombikedvelőknek akar olvasmányt szolgáltatni, de altatót adjon a kezükbe!

   Mary King könyvét el szerettem volna olvasni egy ideje, de a végén addig vártam, míg eladósorba került és lett rá jelentkező. Gondoltam, mivel rövidke, nekem meg van pár szabad órám, majd elütöm vele az időt. Nem vártam tőle sokat, valami kis könnyed sztorit, egy szerelmes kamaszt, meg ilyesmiket. Ami a vicc az egészben, hogy szinte beástam a földbe a lécet és rohadjon meg, még így is alákaparta magát és ott bújt át! 

Nyafogás, hiszti, életképtelenség, elkényeztetett csitri és a hirtelen jött "nagy bumm" a végére, ami aztán akkora oltári nagy csavar, hogy húha! Ja, nem, borzasztóan lapos és semmitmondó történet volt, szenvedtem oldalról oldalra, mert még bíztam benne, hogy a végén átkúszik felül, belekapaszkodik a lécbe és átnyomakodik felette, de nem, esélytelen volt, hogy ez történjen. Mondanám, hogy csalódott vagyok, de Az őrangyal még ennyi érzelmet sem tudott kiváltani belőlem, inkább azt mondanám, elfecséreltem az időt rá, miközben annyi jó olvasmány vár még rám.

Durva, hogy néhány könyv még mindig mekkora hatással van rám, pedig már eltelt pár hét, mióta a kezembe vettem őket. Abban bízom, hogy ezt az utolsó bejegyzést júniusig le tudom majd csökkenteni, és csak úgy mellékesként beszúrni az előző végére, vagy akár el is felejteni egészen. Egyelőre, amit idáig olvastam, azokkal egészen jól elvagyok, jelenleg A neveletlen hercegnő naplója 10. részénél tartok, még az elején, de látszik, hogy 2 év eltelt Mia életében mióta utoljára találkoztam vele. Javára vált, azt hiszem.