2018 január

     A 2018-as évből máris eltelt egy felejthetően borzalmas hónap, s e nyitány után úgy érzem és egyben remélem, hogy innentől csak jobb lehet. Jelenleg épp munkakeresésben vagyok, meg egy költözködés-félében, melyek mellett (sajnos?) bőven akad időm olvasni, így a januári olvasmányaim száma elérte a 16-ot, ami szerintem elég erős kezdés még akkor is, ha voltak közte vékonyabb kötetek is. Volt olyan, amit pár órácska alatt, egyszer sem megszakítva olvastam el, ami azért még tőlem is szokatlan.

No, de, nézzük, miket is olvastam, illetve melyik volt a best vagy éppen a legkevésbé szimpatikus.

8. Jamie McGuire & Teresa Mummert - Sweet Nothing

    Jamie és én már ismerjük egymást korábbról, pontosabban olvastam már sorozatait, így nem teljesen ismeretlen szerző, ám azt be kell valljam, a viszonyunk nem egészen felhőtlen.

    Őt joggal nevezhetjük felkapott írónak, hiszen sok könyvmoly polcán vagy olvasmánylistáján ott pihennek művei szerte a világban. A Maxim Kiadó is több művét fordította le, adta ki, ami egy az egyben azt mutatja, igenis tud valamit. Hát, be kell valljam, eddig olvastam min. 6-7 könyvét, azonban csupán a Red Hill c. regényére tudtam azt mondani, végre ebben van valami spiritusz. Számomra ugyanis a történetei, a szereplői, mind egytől egyig unalmasak, sablonosak, idegesítőek. Akad azért egy-két kivétel, pl. a Maddox tesók közt is van, akit szívesen szemrevételeznék élőben, ám a többségükre az imént említett negatívabb felsorolás a jellemző.

    Azt kell mondanom, az Édes semmiség sem tudott változtatni az írónő regényeihez való hozzáállásomon, sőt, abban erősített meg igazán, hogy nekem is be kellene látnom végre az orrom előtt lévő tényekre hallgatva, nincs értelme további találkozókat szervezni valamelyik könyvével, ugyanis ismét egy szerintem borzalmas könyvvel hozott össze a sors. Értelmetlen, zagyvaság, aminek se eleje, se vége és a csattanó olyan szinten kiszámítható, hogy a 10. oldal után már sejteni lehet, majd újabb 10 oldal és már tutira biztos voltam benne. A főszereplők, Avery, meg az ő Mr. Avery-je (ez a névjáték is... Miért, könyörgöm, miért?!) két ritka irritáló személyiség, a félénk lány, meg a macsó srác tipikus megszemélyesítői, akikből aztán a hisztérika, meg a fülig romantikus papucs válik. A dráma, meg a tetőpont full érdektelenséget váltott ki belőlem, az egész könyvet pusztán azért olvastam el, mert kíváncsi voltam, miért pontozták fel annyira Moly.hu-n, ugyanis sok-sok pozitív véleményt zsebelt be magának, plusz jelenleg 81%-on áll (valószínűleg, én húztam le 1-2%-ot a fél csillagos értékelésemmel). Kerestem, kutattam, de csalódottan csuktam be az utolsó oldal után a kezemben tartott kötetet. Régebben, kedvem támadt volna a falhoz csapni, ma már csak az "újabb sikertelen kísérlet Jamie könyveinek megkedvelésére" lemondó sóhajjal tettem a könyvtári kupacom aljára. 

    Szerintem ez a könyv unalmas, annyira sablonos és nyálas, hogy élvezhetetlen és őszintén nem ajánlom senkinek, aki nincs teljesen oda, meg vissza Jamie műveiért.

7. Jamie McGuire - Gyönyörű áldozat (Maddox testvérek 3.)

    Jogosan kérdezitek: Hogy kerül ide megint egy J.M. könyv? Igen, ebben a hónapban többhöz is volt szerencsém, mivel a könyvtárban kutakodva egymás mellett pihentek és úgy kacsintgattak rám, egyszerűen nem hagyhattam ott őket.

    Mint azt az előző könyvnél említettem, a Maddox tesók közt vannak azért szerintem ígéretes személyek, akik, ha nem is tökéletesek (Megj.: Az én szememben a "tökéletes" azt jelenti, hogy valaki nem a megszokott módon képes mindenre és néz ki páratlanul nyálcsorgatósan, hanem tényleg szorult belé némi egyéniség.), de közel állnak ahhoz, hogy kedveljem őket. Így aztán ennek a sorozatnak még hajlandó voltam esélyt adni és igazából, ha a nagy összességet nézem, ez talán az egyetlen, amit nem untam teljesen. Jó, nem is pörögtem fel tőle, de nem rossz, azt kell mondjam.

    Ami viszont a Gyönyörű áldozatot illeti, nos, ennél unalmasabb könyv már rég akadt a kezembe. Általában találok valami szerethetőt, vagy épp utálhatót a könyvben, amit olvasok, legyen az szereplő, akár mellék is, esetleg valamelyik jelenet a sokból. Ebben a részben egyszerűen semmi ilyen nem volt. Ha mégis választanom kellene a két véglet közt, azt hiszem, az utáltak közé sorolnám hála a 2 főszereplőnek, akik irritálóak, főként Falyn. Taylor még csak-csak elment, az elején még egészen kedveltem is, ám a könyv nagyjából felétől valami furcsa "romantikus papucs" effektus ütött be nála, majd jött a "megbocsáthatatlan, de amúgy tökre megbocsátható" tett, ami szerintem ultra gáz volt és ugye a lezárás, mely a tipikus boldogsággal zárul. Csoda, stb... stb...

    Szóval inkább negatív, mint pozitív, de tulajdonképpen full érzelemmentes olvasás volt részemről eme regény teljes hosszában. Jamie, ez megint nem jött össze.

6. Beth Flynn - Kilenc perc

    Annyira sokat pörgött ez a könyv Moly.hu-n, meg a Könyvmolyképző Facebook oldalán, hogy egyértelművé vált, el kell olvasnom a közeljövőben. Aztán jött a sors és elém tette a polcra a könyvtárunkban, így jött is velem haza és az idei év első olvasmánya lett. Hát... fene tudja, megérte-e vagy sem...

    Annyi bizonyos, valóban nem rossz könyv, érdekes az alap elképzelése, meg már maga az, ahogyan indul és épül fel a kerek egész. A szereplők itt sem az igaziak, bőven elfért volna egyéniség mindegyiken, ám a csattanó nagyon ott van, azt kell mondanom. Lehet ugyan sejteni végig, meg jól át lehet látni, mi fog következni, viszont az egész valahogy úgy van összerakva, hogy mégse érdekeljen igazán egy a tény, inkább figyelj csak úgy a történetre, ne agyalj, ami nem rossz, ha tényleg kikapcsolódnál, elszakadnál a valóságtól.

Az izgalom megvan benne, a téma érdekes, amit boncolgat, de néhány kérdésemre nem kaptam választ, s néhány furcsa, megkérdőjelezhető részletre nem is tért ki az írónő, amit őszintén sajnáltam.

    Egy részem élvezte a könyv olvasását, a másik részem azonban csalódott, mert nem egészen azt kapta, amit várt. Néhol felsejlett bennem a kérdés, "Mért olvasom én ezt a borzalmat?", de valahogy mégsem tudtam letenni, félbehagyni, úgy voltam vele, még tartogathat meglepetéseket. 

Most, ennyi héttel a könyv után, azt kell mondanom, semleges véleménnyel vagyok róla. Nem dobtam tőle egy hátast, nem esett le az állam, nincs bennem a "Még! Még! Még!" érzés, de azt sem merem kijelenteni, hogy soha többet nem kérek az írónő műveiből, vagy hasonló történetből. Egyszer elment, nem volt rossz, viszont a kedvenceimtől túlontúl messze áll.

5. Eduardo Amos & Elisabeth Prescher - Amazonas Rally

    Terveim szerint, januárban 2 angol nyelvű könyvet akartam kiolvasni, ám ez megragadt a "szerettem volna" szintjén, ugyanis a Kindle-öm megadta magát, a szótár része legalábbis és azóta nem hajlandó felismerni, ha újra rá szeretném tenni. Pedig annyival könnyebb volt, csak kijelöltem és már ki is dobta, nem kellett pötyögni külön szótárba, meg ilyenek. Szóval a másik angol könyv egyelőre elnapolódott, a továbbiak szintén, amiért vérzik a szívem, mert ismerve magam, megint nem fogok normálisan foglalkozni a nyelvtanulással. Ez volt a motivációm, vagy mim. Hát most, puff neki van helyette.

    Azért az Amazonas Rally c. könnyített olvasmányt bevállaltam és egy aranyos kis történet bontakozott ki előttem a bennszülöttekről, a motorosokról, meg az őket terrorizálókról. Vannak a történet közben feladatok, ezzel segítenek gyakorolni a nyelvet pluszban, ami szintén nagyon király húzás, mert ugyan kizökkent, de egyszerre teszi érdekesebbé az egészet. Átrágtam magam rajta 1-2 nap alatt, voltak ismeretlen szavak, de tulajdonképpen végig értettem a szituációkat, párbeszédeket, holott egészen alap szinten állok. Ez egy Level 1-es olvasmány, tehát kezdőbbeknek is bátran ajánlom, remek kikapcsolódást nyújt.

4. Meg Cabot - A fiú a házból

    Lassan tényleg azt kell mondanom, nincs olyan hónapom, ahol ne bukkanna fel Meg Cabot. Oké, egy Moly.hu-s kihívás miatt kezdtem el nézegetni a Neveletlen hercegnő naplója sorozaton túli könyveit, de azt kell mondjam, egyre jobban meggyőz, hogy nagyon szeretem az ötleteit. Komolyan, ez a nő zseniális!

    Ebben a sorozatában egy felnőtt lány emailjei közé pillanthatunk be, az egész könyvben ilyen levelek vannak mindenütt. Ez az elején szerintem kissé zavaró, de hamar meg lehet szokni, onnantól az élvezetes olvasási élménynek már semmi sem szabhat határt. Ja, de, a főszereplő maga. Mel egy unszimpatikus, hisztériára hajlamos személyiség, aki azt hiszi, bármit megtehet, még a munkahelyén is. A stílusa szerintem bicskanyitogató, ha nekem ilyen kolléganőm lenne, szerintem vagy őt rúgnám fel vagy kilépnék, mert nagyon-nagyon irritáló nőszemély. 

Maga a sztori egy lerágott csont, klisék klisére halmozva, mégis azon kaptam magam, pörögtek az oldalak és igenis érdekel, mi jöhet még. Mi ez, ha nem egy újabb bizonyíték Meg Cabot tehetségére? Na, ugye!

Nagyon tetszettek a munkahelyi körlevelek, egy-egy szaftosabb téma boncolgatásánál kifejezetten nevethetnékem támadt, a mosoly abszolút garantált volt. George levelei tetszettek a legjobban, a szavai ellenére nem lehetett komolyan venni őket, szerintem neki sem az volt egészen a célja velük.

    Könnyed olvasmánynak tökéletes választás. Van benne humor, romantika, dráma, minden, ami kell. Nem kell semmin agyalni, mert minden egyértelműen az orrunk elé van rakva és mégsem találtam unalmasnak. Abszolút ajánlom. :)

Innentől pedig a dobogósok:

3. Chanda Hahn - Tündérkönyv

    Olyan rég olvastam az első két részt, hogy kicsit megkoptak az emlékeim, de nagyjából emlékeztem a sztorira, mivel anno eléggé megnyert magának ez a sori.

    Aki hasonló cipőben járt, mint én, annak segítségére siet a könyv, ugyanis Mina minden fontosabb eseményhez, személyhez fűz egy pár szavas magyarázatot, ami segít kicsit helyreállítani a kirakós darabjait. Ez nagyon sokat segített, mert a második részt nem 1-2 nappal előtte olvastam. Jó tanács: Nem érdemes hosszabb szüneteket hagyni a részek közt, mert dacára a visszapillantásoknak a főszereplő által, veszít az érdekességéből a történet, ha nincs minden a helyén. Annyira azonban nem voltam kétségbeesve, hogy becsapjam a folytatást és visszarohanjak a Start mezőre.

    Ez volt az a könyv, amihez elég volt 3 óra és az első oldaltól az utolsóig átrágtam magam rajta. Párom mellette ült, néha felém pillantott és fejcsóválva nyugtázta, mennyire elvetemült könyvmoly vagyok (, de így szeretem! *.*). Ha valami jó, annál pörögnek az oldalak nem? És a Tündérkönyv nagyon is elvarázsolja az olvasót. Voltak benne laposkább részek, még mindig várom, hogy találjak egy szereplőt, akit igazán megszerethetek, de összességében izgalmakban bővelkedett, haladtunk tovább a végcél felé és nem hagyott túl sok időt unatkozni. Néhol kissé bugyuta, értelmetlen apróságok miatt megakadtam kicsit, meg voltak egyértelmű részek, amit Mina kissé túlmagyarázott, de még nem fedezték fel a tökéletes, hibátlan könyvet, így ennek sem róhatjuk fel, hogy nem 10-ből 10-es.

2. Joss Stirling - Lélektársak sorozat (1.-6.)

    Nem akartam külön szedegetni a részeket, helyette vontam egy átlagot és azt kell mondanom, megérdemli a második helyet a sorozat. Vannak hibái, gyengébb részei, meg vannak előnyösebb, izgalmasabbak is. Itt kell lennie és kész! :)

   Sky-al nyit az első könyv, az ő társa egy forrófejű srác, aki aztán kapja a hidegzuhanyt Ámortól, aki a nyilával jól hátsón találta. Ezen a téren eléggé megszokott formákat mutat a regény, viszont az egyedi elképzelés, meg egy ütős bevezető köré azért elég jól megtette a hatását. Kezdésnek nem lett rossz.

A folytatás is tartogatott érdekességeket, Phoenix képessége pl. szerintem király. Meg az is, ahogy egymásra találnak a saját kis Benedicht-jével, tipikus lángra lobbanós szerelem a javából, no, meg egy kicsit szó szerint értve is. ^^ Ebben a részben a Phoenix oldal fogott meg jobban, ahogy az ő kolóniája megjelenik, a rossz savantok, az egész szerintem rohadt jól össze lett rakva.

Crystal és Diamond egy részben fedezik fel életük társát, ami szerintem egyben a sorozat második leggyengébb darabja. Nem szimpatizáltam egyik testvérrel sem, ellenben Xav bebizonyította, hogy van bennünk közös vonás és a valóságban még jó barátok is lehetnénk. Kedvelem benne a humorral való feszültségoldási taktikáját, azt, hogy bohóckodik és közben belül full éberen figyel. Néha megérdemelne egy-egy tockost, de tulajdonképpen ő az egyik legszeretnivalóbb szereplő a teljes sorozatban. Itt egyébként nagyon jól megcsinálta az írónő azt, ahogy beleszőtte az új szálakat a régibe, amiket aztán szépen lezárt, hogy nyithasson az újakban rejlő lehetőségek felé.

A maradék 3 részben Misty (Crystal unokahúga), Angel és Summer kerül előtérbe, akik elválaszthatatlan barátnők. Misty főszereplésével nyit a negyedik rész, aminek a borítója szerintem borzalmas, még annak dacára is, hogy tudom, miért lett éppen ilyen. Mindezen azért segíthetett volna, ha a beltartalom ütős lesz, ám még ott sem sikerült lenyűgöznie az írónőnek. Kicsit ott tartottam, talán megállhatott volna a harmadik rész után, ám később bebizonyította, voltak még remek lapok a tarsolyában. A lányok közül egyébként pont ő állna hozzám a legközelebb, mivel irtó rosszul hazudok és a személyisége miatt is így gondoltam, aztán rájöttem, hogy egy meggondolatlan, idegesítő lány, aki Alex mellett még rosszabbá válik. Komolyan meg tudtam volna csapkodni az anatómia atlaszommal. Ez az első olyan rész a sorozatból, ahol mindkét főszereplő unszimpatikus, s emiatt magát a cselekményt sem tudtam úgy élvezni, ahogy reméltem. Csalódtam benne, de a remény még nem veszett el.

A folytatásban Angel kerül előtérbe, no, meg egy zenei fesztivál, egy banda, meg egy másik, s utóbbiban egy srác, aki méltó párja lehet eme kissé őrült lánynak. Ez a kedvenc részem az egészből, ki merem jelenteni. :) Pörgős, vicces, érdekes, minden megvan benne, ami kell, s majdhogynem letehetetlen a könyv. Aki már idáig eljutott, annak mindenképp el kell olvasnia a róla szóló részt is.

Mekkora ellentmondás már a befejező kötet szereplőjének neve és az élete? Summer, a napfény, napsugár, öröm, boldogság jelentésekkel bíró lánynév, ám a tulajdonosának élete inkább a sötétségre, a félelemre, a szorongásra hajaz, ugyanis nagyon kemény életet szánt neki a sors. Aztán elindul Afganisztánba előkeríteni az utolsó páratlan Benedicht tesót, aki nem sokáig marad ebben az állapotban. Így találja meg a maga kis társát Summer is, aztán jön a megszokott bonyodalom, némi izgalom, de erre a részre mintha már kifogyott volna az írónőből a szufla. Meseszerű, szirupos valamivé vált az egész, cuki kis befejezéssel és kvázi semmi köze nem volt a helyszínhez, amit választott hozzá. Ennyi erővel akár New Yorkban is maradhattak volna pl., vagy Angliában. Valahogy itt már elkezdett szétesni a dolog, emiatt nem is tetszett túlzottan, de lezárásnak mindenesetre elment.

    Mint már említettem az imént, a kedvenc részem Angel története volt, szám szerint az ötödik, mivel itt nevettem a legjobbak, izgultam is egy kicsit és tetszett a lány személyisége is. A legkevésbé kedveltért harcba szállt Crystal, meg Misty is, a végén utóbbi mellett döntöttem, mert szerintem az egy nagyon unalmas rész, ha a többihez hasonlítom. Nem reménytelen, csak valahogy laposka lett. 

Minden esetre, aki kedvet érez a sorozathoz, az bátran rendezkedjen be 6 részre, mert érdemes elolvasni őket, külön-külön, meg egyben is élvezetesek tudnak lenni. :)

1. Vivien Holloway - Winie Langton történetek 1.-4.

    Ismét egy sorozat, ami szerintem egyben ad ki egy teljes könyvet, külön-külön a százvalahány oldalaikkal eléggé füzetszerűek, így mikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, már akkor tudtam, hogy ez össze lesz vonva, aztán jött az ötlet a Lélektársakhoz is.

    Valamiért egyszer megszereztem, aztán gyorsan továbbadtam a sorozat első három részén. Már akkor is tudtam, hogy el akarom olvasni, mégis kissé ódzkodtam tőle, holott így utólag már belátom, teljesen felesleges volt. Winie-nek nem csak a neve különleges, de ő maga, a történet, a világ, amiben él, egyszóval minden az.  Annyira izgalmas bevezetővel nyitunk, hogy az oldalak észrevétlenül fogytak el, bennem meg csak az a kérdés maradt, "Miért kellett ezt szétszabdalni?!", de szerencsére kéznél volt a folytatás, így kb. 2 nap alatt ledaráltam az egészet.

Még soha nem olvastam hasonlót, értem ezt az írónő stílusának egyediségére és történetére is egyúttal, mert komolyan mondom, zseniális találmány, le a kalappal előtte. Annyira magával tud ragadni, én pl. észre se vettem szinte, amikor bejöttek a boltba, fáziskéséssel tudtam csak felugrani és kiszolgálni. Nem volt ciki, dehogy. :D Megkérdezte, mit olvasok, hát gyorsan megmutattam. Szerintem szereztem egy újabb olvasót önkéntelen kampányommal. 

Az első rész, címéből is kitalálhatóan a mesterkulcs megtalálása köré összpontosul, némi új szereplővel, világmegismeréssel és Winie életébe való bepillantással. A folytatásban ez a kulcs már megvan, s habár nem használhatnák, természetesen meg fogják tenni, mivel szükség lesz rá, minek következtében Winie igen nagy pácban találja magát. Ám az elő sem fordulhat, hogy ő innen nem vágja ki magát, ugye? Hát persze, hogy nem! :)

A harmadik részben érte küzdve William és a Langton család mindent megtesznek, hogy helyrehozzák, ami félresiklott, közben mintha megcsillanna némi romantikus szál, ám hála az égnek, nem erre kerül át hirtelen a hangsúly, épp csak sejtetve van, amiért örök hálám Viviennek, komolyan! 

A negyedik rész a sorozat leggyengébb darabja a négyből. Olyan "belekaptunk a közepébe és hajrá" érzésem volt végig, ami elrontotta az egészet. Most először nem tudtam élvezni, az előzőekben is voltak gyengébb részek, de itt, itt sokkal több volt egymás után. Talán az volt a baj, hogy a sok kis könyvecske, mintha fejezetenként adták volna ki a regényt, egy idő után kezdte elvenni az egész izgalmi részét, nem volt bennem izgatott várakozás, se semmi, mintha kicsit besokalltam volna a fejezetecskékkel. Hiányérzettel zártam, ami nem jó jel, nagyon nem jó.

    Viszont a négyet egybe nézve, azt kell mondanom, kemény küzdelem volt Joss Stirling és Vivien Holloway közt az első helyért. Mindketten tehetségesek, ügyesek, remek fantáziával vannak megáldva és a kreativitásuk is vitathatatlan, ám még van hova fejlődniük, mert valahol elcsúsztak a sorozataikkal. Valami nem kerek, de ennek dacára is azt állítom: Nem lehet őket nem szeretni. :)

    Ez lett volna az én kis összegzésem a hónapról, remélem adtam némi segítséget, ha netán bizonytalankodó könyvmoly tévedne az oldalra. Senkit nem akarok eltántorítani egyik könyvtől sem, ezek mind a saját véleményeim, de nyugodtan nézzetek szét Moly.hu-n, mert akadnak még bőven másoktól is kedves/leszóló szavak bőven.