2018 február

Eltelt a tél, bár még a napokban érezhetjük a hatását kint sétálgatva, de szerintem határozottan kijelenthetjük, elindultunk az általam olyannyira kedvelt "pulcsis időszak" felé. Akik ismernek, tudják rólam, hogy a tavasz az egyik kedvenc évszakom (az ősz a másik), mert még nincs elviselhetetlen meleg, de már nem is szükséges huszonöt réteg ruha, s nem mellesleg a jó levegőn túrázni, kirándulni is isteni. Viszont, mindezek ellenére sem hagynék fel a kedvenc hobbimmal már tíz felett van a márciusi olvasmányaim száma is.

No, de, előbb nézzük a februári összegzést, kb. rangsorolva. :)

14. John Green - Papírvárosok

    Az előző bejegyzésben már meséltem nektek az ezzel a könyvvel kapcsolatos élményemről, amit a filmes verzió követett. Egyiktől sem ájultam el, sőt, csalódást okozott, mert sok-sok pozitív véleményt olvastam/hallottam róla. 

    Régen olvastam már ennyire idegesítő könyvet, mint ez. A főszereplők közül a srác még egészen tűrhetőnek is nevezhető, rajongásának tárgya iránti már-már megszállottsága ellenére egészen szimpatikus személyiség, ám ahogy haladunk a történetben előre, úgy lesz egyre kevésbé az. A többiek semlegesek maradnak, vannak jó dumák, érdekes meglátások, stb... 

Margo a másik a főszereplő, aki már az első perctől elásta magát nálam, mikor elkezdték bevezetni, milyen isteni jelenség, aki világot lát, minden tud és persze még tökéletes is. No, szerintem ez pont elég jellemzés ahhoz valakiről, hogy ne akarjak róla többet tudni. Ezután a dolog csak fokozódik, a csínyei közt vannak viccesek, ámde összességben ennek a lánynak nincs ki mind a négy kerek, ez tuti. Az egész ő utáni hajsza, meg a végkifejlet miatt többször úgy éreztem, szeretném, ha homlokkal lepacsizna a fallal, s ehhez kezdő bátorításként adnék neki egy pár jól kifejlett tockost.

Margo szerintem egy hisztis, figyelemre éhes, zavart személyiség, akit sajnálni kellene vagy vele együtt élvezni az egész kalandot, én nem tudom, de belőlem olyan szintű viszolygást váltott ki, hogy a könyvet is alig tudtam végig olvasni. Egyszerűen képtelen nagy szörnyűség, sok olyan hibával, amitől elenyésző nyomokban tartalmazhat valóságra utaló jeleket. 

Nem mondom, hogy nem ajánlom akár csak a könyvet, akár mindkettőt, de teljes szívvel nem tudom azt mondani senkinek, hogy lásson neki.

13. Baráth Viktória - Első tánc

    Ezt a könyvet barátnőm nyerte anno egy nyereményjátékon, s mivel ő osztotta meg, így láttam én is először. Valamiért megtetszett a borító, meg a cím, és bár van egy kis bizonytalanságom magyar szerzőkkel kapcsolatosan (, amit szép lassan kinövök, hála a sok pozitív élmények), úgy gondoltam, nekem ez a könyv tetszene, meg fogom szerezni.

Mivel a könyvtárban pont szembejött velem, hát hazahoztam. Nem volt egy hosszú olvasmány, dacára az oldalszámnak, gyorsan haladtam vele.

    A tartalom olvastatta magát abszolút, történtek dolgok, mindig volt valami, ami vitte előre, mégis éreztem némi megbánást a végén. A könyv első felében végig azon törtem a fejem, mit olvastam nemrég, ami full hasonló volt ehhez. De komolyan, végig ezen kattogott az agyam, ám nem sikerült rájönnöm, ezért egy idő után elengedtem a dolgot. Próbáltam ezután belemélyedni, megkedvelni, de a szereplők annyira irreálisan szánalmasan tudtak viselkedni, hogy az ellehetetlenítette a dolgot.

Zoey-val az elején szimpatizáltam, voltak hasonló jegyek kettőnkben, néhány döntésével egyetértettem, vagy épp helytelenítettem, de tudtam, én se tennék másként a helyében. Amikor visszatér Párizsból, na, akkor borult minden. Onnantól nemhogy nem értettem, komolyan elképedtem a döntésein, mert egy legalább minimális ép ésszel rendelkező személy sem tenné azt, amit ő. Owen egy felrúgni való szemétláda, ennyit mondanék csak róla. A többiek hozzák a sablont, semmi egyéniséget nem láttam bennük. Sean ígéretesnek tűnt még, őt kicsit tovább kedveltem mielőtt megbolondult volna. A végkifejlet meg... Ütős fordulat lehetne, ha az előzmények nem veszik el a magamfajta olvasó kedvét annyira az egésztől, hogy ne túlélni akarja a könyvet, hanem élvezni. Mondjuk, talán pont a lezárás volt az egyetlen, a konkrét "új kezdet", ami az egyetlen kiemelhető "nem rossz" az egészből.

12. Brent Weeks - Az árnyékvilág peremén (Éjangyal-trilógia 2.)

    Egyszer valamikor elkezdtem ezt a sorozatot, sok éve már annak. Akkor tetszett, de valahogy túl hosszúnak éreztem az első kötetet, ezért mostanáig vártam az újrakezdéssel. Megérte ismét adnom neki egy esélyt, plusz jó adag motivációt is kaptam a folytatáshoz. Hát... Megérte? A második rész olvasásakor nem volt ebben annyira biztos.

    Amit tudni kell erről a sorozatról: Piszok hosszú és csak egy-egy kötet is bejegyezhető lehetne, mint önvédelmi fegyver, komolyan. Néhol nagyon száraznak tűnik, mint valami próbatétel, majd annyira bepörög, hogy hirtelen már nem tudod, ki kicsoda és mi történik épp. Szóval hullámzó, ámde élvezetes történet bontakozik ki előttünk.

Kivételt képez a második rész.

Ha nem mondják nekem azt, a befejező kötet bővelkedik izgalmakban, sanszos, ezt már az első 100 oldal után arrébb teszem egy időre. Lehet, háttértörténésekben gazdag, sok a leírás, meg egy kis lelkizés és mindenféle olyan tölteléknek ható dolog, amitől ellaposodott az egész. Megértem, kell magyarázat, jó, ha tisztában vagyunk a háttérben zajló dolgokkal, a múlttal, meg minden effélével, de ez sok volt. Nagyon sok. 

Küzdöttem vele végig, azt hittem sosem érek a végére, s be kell valljam 10% híján ez igaz volt kb. az egészre. Aki hasonlóan érzi, mint én, annyit javaslok: Ne add fel! A folytatás sokkal-sokkal jobb lesz!

11. Mary E. Pearson - Az árulás szépsége

    Úgy tűnik, a sok alakos borítós könyv kezdi megtenni rám átformáló hatását, mert egyre több olyan könyv van, aminek tetszik ez a megoldású külseje. Oké, itt a színek miatt volt elsőre szerelem a dolog, de összességét nézve is szimpatizáltam vele. Az egész sorozat borítói el vannak találva, szerintem.

Kár, hogy ennek a résznek a belseje nem lett az igazi.

    Akárcsak Az árnyékvilág peremén c. előbb bemutatott olvasmányról, úgy erről is el lehet mondani, hogy egy tipikus "végtelen történet" feelingje van, mert végig azon töprengtem, sosem jutok el a lezárásig. Az elején kb. 5-10 oldalig izgatott voltam, majd a következő 50 oldalon igyekeztem pozitív hozzáállni, aztán fokozatosan épült le a dolog, kb. a felétől inkább csak reményem maradt arra, hogy lesz valami értelme ennek a sok-sok oldalnak, amit teleírtak. 

A bónusz betekintő Morrighan történetébe tetszett, a lényeget untam. Unszimpatikus szereplők, sablonos sztori, semmi, ami felrázott volna. Az első két rész ígéretességének itt már nyoma sincs. Ha nem befejező lett volna, valószínűleg itt szakad meg a sorozattal való kapcsolatom.

Ja, és még valami: Lia, ne legyél már olyan hisztis! Rafe, hagyd ezt a libát a fenébe!

10. Oliver Bowden - Assasin's Creed 1. - Reneszánsz

    Ez a könyv, pontosabban a sorozat az, amit nagyon régóta szerettem volna elolvasni, egyszer meg is szereztem egyben, amennyi addig megjelent, aztán valamiért túladtam rajta, s epekedtem utána tovább. Ne kérdezzétek az okot, egyszerűen csak tudtam, hogy nekem ez kell. A könyvtárban is hajkurásztam egy darabig az elsőt, mire végre kezembe vehettem. 

    Az egész sorozat borítói erőt sugároznak, valami olyat, amit komolyan kell venni és biztosak lehetünk benne, nem egy könnyed délutáni olvasmányról van szó. Ez az oldalak számában is megmutatkozik, ám, ha belenézünk, a sorokban is érzékelhetjük ugyanezt. Tulajdonképpen mindez előny is lehetne, ha nem épp némi hátrányként hatna helyette. 

Szerencsére izgalomban is bővelkedik, kedvencem az eleje, amikor Ezio még "nem hivatásos", csak tanulja a dolgokat. Ezután kicsit leül a lendület, ez kicsit csalódás volt, de semmiképp sem az az unalom kapott el miatta, ami az előbb említett két könyv esetében. Inkább azt mondanám, iszonyúan hullámzó a hangulata.

Bevezetőnek nem rossz, felkelti az érdeklődést, noha a dolgok bonyolódásával az információk megismerése kissé félrecsúszik és előfordult, hogy elvesztettem a fonalat. 

Szereplők, leírások tekintetében abszolút korrekt, van bőven spiritusz az íróban, kreatív, fantáziadús, minden, ami kell. 

A folytatásra mindenképp előjegyeztetem magam a könyvtárban, mert sok lehetőség rejlik ebben a történetben, kíváncsi vagyok, mennyit használt ki ezekből Mr. Bowden.

9. Abbi Glines - Ha az enyém lennél (A Vincent fiúk 1.)

    Olvastam az írónő egy másik sorozatát és tetszett a stílusa. Könnyed, mégis érzelmekkel teli, pont olyan, amilyennek egy délutáni olvasmányt szeretnél. Nem kell túlagyalni, nincsenek benne komoly feladványok, egyszerűen csak olvasod és kész. Ez a sori is ilyen.

    Semmi újat nem tudok elmondani erről a könyvről, bevezet egy átlagos, fiatalokról szóló világba, ahol van romantika, versengés, veszekedés, könnyek és minden, ami egy YA könyvbe kellhet.

Talán pontosan emiatt nem zártam jobban a szívembe. Elkönyvelhető jó könyvnek, ellenben mivel semmi újat vagy egyedit sem tud felmutatni, a megszokott körök miatt kevésbé élvezhető volt számomra. Nem vártam tőle sokkal többet, egyszeri élménynek tökéletesen megfelelt.

Szereplők tekintetében Sawyer állt legközelebb hozzám, noha nem volt nehéz kivívnia ezt az elismerő posztot, mivel a többiek teljességgel az ellenkező hatást gyakorolták rám. Beau és Ash két szerethetetlen karakter, akik gondolataikkal és cselekedeteikkel kiérdemelték komolyabb ismeretségüket a falammal és az asztalommal. Irritálóak és agyatlanok, akik rengeteg önzéssel is bírnak. Tipikusan egymásnak való páros.

A történetről nincs mit tovább mesélni, olvassátok el, ha szeretitek a kikapcsoló, könnyű olvasmányokat, hamar átrágható és nem rossz könyv. 

8. Jeanne Ryan - Nerve - Idegpálya

    Az alapötlet miatt került a listámra, amint hallottam róla, utána néztem és tudtam, hogy el fogom olvasni előbb-utóbb. Most egy kihívás miatt került ismét a látószögembe, szóval hagytam magam rábeszélni, hogy végre sorra kerülhessen.

    A legjobb része szerintem maga az elképzelés. Ez a játékos megoldás, ami csak poénnak indul, aztán egyre jobban bedurvul mutatja meg igazán, mekkora hatalma van az internetnek és persze annak, aki képes ezt így kihasználni. Elég egyetlen kattintás, pár ártalmatlannak tűnő adat és a kedvenc együttesedtől a kevésbé publikus dolgokig bármi kiderülhet rólad. Ez azért elég ijesztő nem?

A filmről, ami állítólag e könyvre szeretne hajazni, nem írnék most külön, a korábbi bejegyzésemben már ejtettem róla néhány szót. A lényeg, alapötlet ott is egyezik, a megvalósítás útja kissé eltér. Számomra a könyves verzió szimpatikusabb, életszerűbb egy kicsit, habár vannak olyan pontatlanságok, amiknél jobban szimpatizálok a filmmel.

Például a szereplők elvileg elsős gimisek vagyis 15 évesek lehetnek nagyjából. Ehhez képest kocsival járnak, simán kint maradnak éjszakára, meg még egy csomó olyan dolgot csinálnak, ami miatt én felülírtam az olvasottakat és néhány osztállyal feljebb ugrasztottam Vee-éket. 

Sok nem túl reális rész van még benne, illetve a cselekményekben sincs semmi váratlan, szinte a szánkba rágják, mi lesz és miért, szóval még gondolkodni sem kell rajta túl sokat.

A sztori lényege, hogy pár fiatal mindenféle próbákat áll ki a móka kedvéért, amit egy netes játék sorsol nekik, aztán ezek a próbák egyre őrültebbek. Vee helyében a második után kiszálltam volna, értem a bizonyítási vágyat benne, ám ennél azért megfontoltabbnak hittem. 

Tipikus egyszer olvasós könyv (, meg egyszer nézős film), nem élvezhetetlen, van benne egy kis különlegesség, de nem is kell elájulni tőle azért.

7. Abbi Glines - Ha esélyt adnál (A Vincent fiúk 2.)

    A bevezető kötet után nem számítottam sokkal jobbra, pláne, mert általában az első részek szoktak a jobbak lenni, a folytatásokkal meg szokott gyűlni a bajom. Egy éjszaka alatt olvastam el a kettőt, meg kell valljam, a megszokott séma megdőlt. 

    Folytatásunkban olyasvalaki bukkan fel, aki az előzményben egy röpke jelenetet kapott, a sarokból hallgatott szinte, jó kislányként szerepelt. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, jót tett neki a változás, meg a főszerep, természetesen.

Ismeritek azt az érzést, hogy „Fúj, de nyálas! Bleh, de nyálas! Mi van még?!” ?

Na, ez a könyv pontosan ezt váltotta ki belőlem. Egy részem a könyv kb. felétől fintorgó grimaszokat vágott (és nem irigykedésből, mert imádom a párom, de van egy szint a romantikában, ami már nekem is sok), mert csöpögtek az oldalak, de a másik felem mosolygott, pironkodott, és piszkosul kíváncsi volt a továbbiakra. 

Most Sawyer kicsit visszább csúszott a szememben, kezdem azt hinni, korábban félreismertem őt, habár még helyre tudja hozni a dolgokat a továbbiakban. Lana megmutatta, benne is van még lehetőség. Már csak az a kérd, hova lehet ezt még ragozni? Ugyanis a sorozat (magyarul néztem) még nincs lezárva.

6. Annette Keen - Canival

    Ebben a hónapban is olvastam egy angol nyelvű könnyített olvasmányt. Nem tudom, mennyire nyelvtanulás kedvéért és mennyire csak úgy, de azért haszontalan biztos nem volt a ráfordított idő.  

Márciusban azért bővítettem a listám rendesen, meglepődtem, hogy februárban csak ez az egy sikerült, többre emlékeztem.

    Nagyon mesélni nem tudok róla, mivel tizenpár oldalas és történetét tekintve is eléggé egyszerű. Akárcsak a nyelvezete, ugyanis ez tipikus kezdőknek való történet, egyszerű kifejezésekkel, kifejező képekkel, szóval nem nehéz összerakni a képet. Van benne szerelem, egy kis rendőrségi akció, turistáskodás, érdekes kis sztori. Ajánlom kezdő nyelvtanulóknak, főként a végén lévő feladatok miatt, jó önellenőrzés.

5. Cora Carmack - Szakítópróba (Szakítópróba 1.)

   Amikor ezt a bejegyzést írtam, akkor derült fény egy nagy titokra. Fentebb írtam, hogy az Első tánc c. könyv nagyon hasonlított valamire, amit nem sokkal előtte olvastam. Jelentem, megtaláltam! Ugyanaz az alap, ott vannak az egyező elemek, meg minden. Nem vádolok senkit, vagy ilyesmi, szimplán csak rávilágítok arra, mennyire nehéz manapság egyedit alkotni, hát még ebben a műfajban és kategóriában. Na, de ez a hasonlóság akkor is durva! Aki olvasta már mindkettőt, ti is érzékeltétek ezt, ugye?

   Talán azért, mert ez volt előbb az olvasási listámon, a kettőből pont ez tetszett jobban. Nem mondom, hogy 100%-ban lenyűgözött, de a romantika, a bonyodalom, minden érdekelt. Vannak benne poénok, nincs semmi túl bonyolítva. Jól esett, amikor olvastam, hogy nem kell gondolkozni, nincs miért izgulni, pusztán olvasom és kikapcsol, ennyi. Ez egy könnyű, délutáni olvasmánynak tökéletesen megfelel. 

Nincs elájulás, van kedvelés. Ha egyszerű romantikust keresel, ez a te könyved!

4. Jaymin Eve & Leia Stone - Ash - Parázs (Kaptár-trilógia 1.)

   Egyértelműen az alapötlet fogott meg itt is, ilyennel még sosem találkoztam. Már a borítón megakadt a szemem, ezt követte a fülszöveg és éreztem, elvesztem, el fogom olvasni a közeljövőben. Sor került rá a tél utolsó hónapjában.

    Egy részem csalódottan sóhajtott az utolsó oldal után, míg a másik csak hümmögni tudott. Nem egészen erre számítottam, mivel újfajta pöttyöt kapott, gondoltam, lesz benne valami extra, de tipikus Vörös pöttyös kategóriás könyv. Nem is értem, miért kapott másmilyen pöttyöt végül. 

Erős nyitórész lehetne, egyedi, ütős, mindennel, ami kellhet, ha nem indulunk el abba az irányba, amit típus kedvelőként már olyannyira megszoktam. Ő jön, különleges, tökös csaj, kemény pasi, aki jól néz ki,... Soroljam még? Ez van benne. Kicsit lehangolt a dolog, mert bár ilyesmire számítottam, azért többre is egyben. Voltak részek, ahol csak az mentette meg, hogy könyvtári könyv és nem akartam bántani vagy félbe hagyni, különben sarokba dobva kötött volna ki. Nagy mázlija volt, mivel érdekelt annyira a folytatás, hogy ne tegyem meg, ezzel a játékkal húztuk ki a végéig. 

Annyi megjegyzésem lenne hozzá: A kevesebb néha több, a szuper erő önmagában is ütős tud lenni, nem kell túl tolni extrákkal.

3. Cynthia Hand - Say Goodbye - Amikor búcsúzunk

    Rég született meg fejemben ilyen nehezen a vélemény, mint ezután a könyv után. Hosszú ideig kellett gondolkodnom, mit is érzek vele kapcsolatban, mert eléggé megosztott. A Dream válogatások közt van 1-2 gyöngyszám, ám az ilyen stílusúak eléggé kevesen vannak, pedig ezzel a könyvvel tipikusan azt bizonyítják, mennyire van létjogosultsága a kategóriában.

    A történet felépítése nagyon tetszik, átad egy csomó érzelmet, amennyit csak bele tudott sűríteni a lapokba, ám nem sikerült teljesen elmélyednem benne. Mire lejutottam volna a teljes ráhangolódásig, mindig valamivel kizökkentett és kezdhettem elölről. Ez egy idő után rontja az egész hangulatot, szerintem, és tapasztaltam is. 

    Azt ki merem jelenteni, hogy érdekes olvasmány, teremt maga köré egyfajta megfoghatatlan hangulatot, amivel képes ütni, ha kell, habár nem szemtől szemben teszi, hanem amblokk a tudatalattira hat. 

Nem késztetett sírásra, nem nevettetett meg, még csak mosolyogni sem mosolyogtam, mégis kétségtelenül elismerem, hatása alá tudott vonni. Amikor pedig egy könyv nem a cselekménnyel teszi ezt... Nos, akkor annak a könyvnek a Top 3-ban a helye.

2. Meg Cabot - Átlagméret nem akadály (Heather Wells rejtélyes esetei 1.)

    Nincs hónap Meg Cabot nélkül, ez ismét bebizonyosodott. Még márciusra nem találtam ki, melyik könyvét veszem elő, de tartani fogom e remek hagyományt, mert nagyon bejött. Imádom a könyveit!

    Nyomozgatunk egy vagány, megmondó típusú főszereplővel. Megunhatatlan jellemvonások a főszereplőn, minden, amit már úgy megszoktunk tőle, mégis egyetlen pillanatra sem mondanák azt, hogy nem kellene több ilyen. Meg ebben az igazi, csalódott lennék, ha egyszer másmilyen karaktert alkotna. Heatherben ott van Mia, Suzie, Jinx és még sokan mások, miközben egyedinek hatóan tevékenykedik, gondolkodik. A kis poénok, a sorok közé csempészett feszültség, minden megvan benne, ami kell, nem lehet róla rosszat mondani egyszerűen. 

A könyv 65%-ban nem arra tippeltem, mint "gaztevő", aki valójában volt, noha vannak rá utalások, nincs teljes alibije az illetőnek, mégis meglepett. Ez ritka, s ettől még jobban kedveltem az egészet.

    Azon könyveiben, ahol nyomozgatásra kerül sor, sosem tolta túl eddigi ismereteim szerint, itt azonban megmutatott mindent, ütőset alkotott (megint). Le a kalappal előtte, még mindig, komolyan!

1. Jamie McGuire - Gyönyörű lángolás (Maddox testvérek 4.)

    Sosem gondoltam volna, hogy egyszer akárcsak a Top 3-ba bekerül egy Jamie McGuire kötet, erre most itt van a dobogó legfelső fokán. Hogy történhetett ez?! Ja, igen, írt egy rohadt jó részt egy egészen tűrhető sorozathoz!

    Korábban kifejtettem már, mennyire nem vagyunk egy hullámhosszon az írónővel, valahogy egyik könyve sem fogott meg igazán, sőt, többségében épp az ellenkezője az igaz. Ezért is állok neki mindig félve a könyveinek, mert előre félek, mennyire nem találjuk meg ismét a közös nevezőt. Ezért is lepett meg most ennyire, hogy ilyen könnyen egymásra hangolódtunk ezzel a résszel és milyen gyorsan elfogytak a lapok.

Ami igazán tetszett, hogy a nehéz helyzetben lévő lány nem egy csapásra változik meg, harcol a belső démonjaival elég sokáig. Idáig egy Maddox felbukkanása azonnali pálfordulást okozott, megvolt a megszokott bonyodalom, majd a "Happy End" és vége. Itt ellenben nehezebb volt a dolog, több feszültség volt benne, és Ellie nem félt el**eszni a dolgokat újra és újra, majd mikor rutin irányba indult volna (= ami a tipikus a hozzá hasonló lányoknál), csinált egy hátra arcot és elindult tök másik irányba, hogy ott is valami szokatlannal rukkoljon elő. 

Tyler ellenben a megszokott figurát hozta, nem is tudtam igazán ráhangolódni vagy megkedvelni, hagytam had sodródjon az árral, alig lógott ki a többi szereplő közül számomra. Valószínűleg, ha nincs Ellie, az egész sztori bukik most is, de hála neki, valami sokkal jobb sült ki belőle.

    Eddig ez a legjobb rész a sorozatból, az egész Maddox világból és megkockáztatom, hogy az összes McGuire könyvből, legalábbis, amiket magyarul kiadtak. Élvezetes, van benne dráma, romantika, mindez olyan körítéssel, amit nem szoktunk még meg. Korrekt rész, meghozza a kedvet a folytatáshoz.

    Ez lett volna a februári összegzésem, voltak benne nagy meglepetések, s kisebb csalódások is szép számmal. Örülök, amiért ilyen termékenyen indul az év, tetszik, ahogy csökken a várólistám. Ilyen tempót szerintem még nem is diktáltam, de határozottan élvezem. :)

Nektek mi volt a kedvenc februári olvasmányotok a saját listátokból?