Jó tanács, ha még nem olvastad: Ne nézz fülszöveget, Moly.hu-s címkéket, se címet, sőt, szerintem borítót se, csak nyisd ki és alacsonyra tett léccel kezd el olvasni. Akkor talán nem üt úgy szíven, mint engem.
13. Nicola Yoon - Minden, minden
Már korábban a film-könyv kapcsolaton alapulóan írtam róla pár sort, de most itt is helyt kell kapjon, hiszen március elején került a kezembe. Pontosan egyetlen nap kellett hozzá és át is rágtam magam rajta, de sajnálatos módon nem nyújtott akkora élményt, mint, amit vártam tőle.
Azt előre leszögezném, az új borítóval sincs semmi különösebb bajom, de számomra az első magyarul is megjelent verzió az igazi. Tetszik az egyszerűsége, a színvilága, pont annyira hívja fel magára a figyelmet, amennyire szükséges. Néha tényleg erre van szüksége a szemnek, a sok csicsás külső közt valami könnyűre.
A belső tartalmával ellenben már nem vagyok ennyire elégedett, csalódottan tettem le az utolsó oldal után az asztalra a könyvet, ugyanis valami egészen másra számítottam. Ennél sokkal-sokkal többre, érzelmek kavalkádjára, valamire, ami elsöpör és nem azért pörögnek az oldalak, mert olyan könnyű túllépni az egyes részeken, amik amúgy valószínűleg ki akarnának emelkedni, hanem, mert annyira magával ragad, hogy megszűnik körülöttem a világ. Ha nem is ennyire erősen, de valami ilyesmiben reménykedtem.
Ehelyett arcomba vágódott egy nagy kupac sablon, amiből az író itt-ott mazsolázgatva felépítette a történetet. Adott egy nehéz sorsú lány, jelen esetben a betegséggel küzdő Madeline, aki nem léphet ki a házból régóta és emiatt kialakult a saját kis hófehér világában a maga életritmusa. Aztán jönnek az új szomszédok, ott a srác és kész vége, pont. Borul minden. Olly elindítja a lavinát, amit általában a srácok el szoktak, ettől egy csapásra megváltozik mindenki élete, stb... stb... Ezzel még nem is lenne baj, mert lehetne ezt izgalmasan tálalni, van akinek sikerül, ám Nicola még jobban eldőlt a szokás irányába, s egy idő után úgy éreztem, ki sem akar törni onnan, nem akar egyediséget vinni az egészbe. Éppen ezért nem tudtam sokáig hova tenni a regény, egy részemnek tetszett, aranyos kis love story, minden nőnek mosolyt csal az arcára, ha felbukkan a "nagy Ő", meg minden, ám a másik részemnek túl sok volt mindez. Nem erre számítottam, ez a csalódottság pedig nyomott hagyott bennem az olvasás alatt, meg még utána is.
12. Danielle Paige - Dorothynak meg kell halnia (Dorothynak meg kell... 1.)
Kezdjük a címmel, mert az külön megérdemel egy mondatot. Mennyire ütős lett már?! Ha valakinek rátéved a tekintete, a borító is oda szögezi egy pár másodpercre, de a cím miatt fogja igazán közelebbről megvizsgálni. Egyértelmű, mire épül a történet, viszont, aki arra számít, hogy itt is a szokásos sztorit kapja felturbózva, az csalódni fog. Dorothy kijutott Ózföldéről, szélviharral jött, mindent felkavarva távozott... vagy mégsem? A fülszöveg alapján valami igazán jóra számítottam.
A felismerés sajnos lesújtó volt, a könyv első fele ugyanis borzalmasra sikeredett. A leírásokkal, a megfogalmazással semmi problémám sincs, látszik az írói tehetség és a fantázia kifinomultsága, mindössze vagy nem ébredt még fel teljesen az alvó állapotból vagy igen sok csiszolásra szorul. Lapos volt, elcsépelt és "még egy bőrt lehúzunk róla" szaga volt az egésznek, emiatt lassan haladtam vele és kissé kedveszegetten. Egyszerűen nem akartam fogyni a lapok, holott egy hasonló kaliberű könyvnél már az utolsó negyedet tapostam volna ennyi idő alatt.
Talán ez volt a könyv szerencséje, hogy lassan haladt, különben sosem tud elindulni benne a folyamat, Amy megjelenik a Palotában és onnantól kezd el érdekessé válni a történet. Nem mondom, hogy nagy durranás a könyv, sőt, újabb csalódást zsebeltem be, noha a léc nem volt túl magasra téve, az utolsó oldalak mentettek valamicskét a helyzeten, de közel sem azt kaptam, amire számítottam. A folytatással kapcsolatban bizonytalan vagyok, nem érzem a késztetést, hogy azonnal rohanjak érte a könyvtárba.
11.James Frey - Toborzás (Endgame 1.)
Csalódottságom többször kiújult ebben a hónapban, de talán ezt sínylettem meg a leginkább. Valahogy úgy voltam ezzel a könyvvel, mint Sandra Regnie sárkányos sorozatának első részével. Megvettem, barátnőm lenyúlta, majd megvettem megint, de elcseréltem egy vágyottabbra, aztán ismét akciós volt, de akkor meg eladtam, mert elszámoltam a havi keretet. Egy idő után már meg se próbáltam újra a fizetős módszert, egyszerűen megvártam, míg bent lesz a könyvtárban. Eddig kellett türelmesnek lennem.
Azt viszont a fene se gondolta, hogy nem csak amiatt, de a könyvvel kapcsolatosan is rám fér majd a türelem, mert amint elkezdtem olvasni, éreztem, hogy valami nem stimmel. A szereplők bemutatására nem lehet panaszom, jó kis betekintések voltak, mindenkiből kaptam egy kicsit, majd összevegyítettük az egészet. Ilyen téren megvan a pipa az értékelő lapon. Az egyértelműen kiderült a köztük lévő ugrálásnál, hogy kik az igazi főszereplők, ahogy lemorzsolódtak a többiek már kétség sem fért hozzá. És valahogy innentől indult el a lavina lefelé.
A nevek leírása kiütött nálam néhány biztosítékot, mert bár reményeim szerint könnyítésnek szánták, inkább olvastam volna saját szájízem szerint, mint így. Valószínűleg eredetileg sem ebben a formában állhat a papírjaikban, és ez annyira szúrta a szemem, hogy komoly élmény-romlást hozott magával. Ehhez jött még a sokszereplős megoldás árnyoldala, az ide-oda csapongás, az összezavaró magyarázatok, a végén követhetetlenné vált és inkább hagytam a csudába az időrendiség megtartását, sodródtam az árral, de persze tudat alatt piszkálta a csőröm rendesen. Hiányoztam magyarázatok, milliónyi kérdést ébresztett, amik aztán a levegőben lógva maradtak, a lavina tombolt lefelé menet.
Abban bízom, a folytatás így kevesebb szereplővel talán élvezhetőbb lesz, jobban össze lesznek szedve a szálak. Egy esélyt mindenképp adok neki, aztán meglátjuk.
10. Lakatos Levente - A hatalom szabályai (Szigor 8-10.)
Levente számomra egy olyan szerző volt, akivel nem volt különösebb problémám, mégsem gondoltam volna, hogy valaha a könyveit fogom olvasna, nemhogy még meg is szeressem őket. Egy akció keretében kaptam fel az első részt, aztán mondjuk úgy, végem volt. Szigor világa beszippantott.
Az ebook formátum helyett papír formában kiadott könyvek segítettek még ismertebbé tenni a szerzőt és a sorozatát, mert, mint megtudtam az eredeti verzió egy évvel korábban jelent meg a nyilvánosság előtt, mint ez az újítás, ami aztán utat tört magának a romantika és az NA (= new adult) világában. Valószínűleg, ha nem látom meg a könyvesbolt polcán, lemaradtam volna az élményről, amit ennek a sorozatnak az olvasása nyújtott.
Nem mondom, hogy hibátlan és örök kedvenc, mert főként ez a befejező kötet az, amit gyengébbnek éreztem, ám azt elismerem, hogy szép lezárása egy érdekes történetnek. Amit nagyon-nagyon sajnálok, hogy az egyediség, mind szereplők, mind a főszál irányának értelmében félúton elvesztette a lendületét, majd önmagát és végül teljesen elsablonosodott.
Igor számomra egy elérhetetlen, tökéletes férfi képét elevenítette meg, aki aztán a végére, hogy a szerelem rózsaszín köde vagy rejtett tulajdonságai hatására, de papuccsá változott. Az első részben levett a lábamról, a másodikban is szimpatizáltam vele, ám a harmadik, mint egy megpöckölt dominó a sorban, letarolt mindent. Ezért is csalódtam akkorát ebben a lezárásban. Túl édes, túl cukros, sehol a régi lendület. Azt beismerem, hogy lezárásnak lezárás, pusztán a "hogyan" lehetett volna jobb, de így sem érzem feleslegesnek a kötetre vagy a trilógiára fordított időt.
9. Colleen Hoover - Maybe someday - Egy nap talán
Colleen Hooverben eddig nem csalódtam, voltak hullámvölgyeink, de összességében tetszik, amit alkot. Őszintén megvallva, mégis féltem ettől a könyvtől, mert annyira nagy sikert aratott, ami miatt nálam sokszor pofára esést vált ki örömködés helyett. El is töprengtem azon, mikor kerítsek rá sort, a könyvtárt döntötte el helyette.
Elalélni ettől sem aléltam el, messze van a tökéletestől, amivel felkerülhetne a kedvenceim közé, ám azt kell mondjam, kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt. Nem vártam tőle sokat, tudtam, mire számítsak, és ezzel az alacsonyra tett mércével igazából szinte biztos volt a sikere.
A "siket-vonal" kiemelendő az egészből, ezzel az apró szépséghibával válik szerintem még tökéletesebbé a férfi főszereplő, még, ha néhol kevésbé is sikerül hihetőre a megvalósítás. Viszont az kétségtelen, hogy különlegessé tette az egész regényt, adott neki egy olyasfajta fűszert, amit nem sűrűn látunk hasonló romantikus NA regényekben. Na, ez egy nagy-nagy piros pont az írónőnek!
Azonban ez az egyedi vonal sem tudta megmenteni, amikor sokká vált a benne lévő tiltakozás egymás ellen, miközben majd belepusztul mindkét fél ebbe. Akkor meg mi a francért?! Jó, értem, barátnő, meg a másik oldalon is lelki sokk, minden világos. Ellenben, ha én így éreznék valaki iránt, ahogy Ridge Sydney iránt, akkor igenis elengedném a harmadik felet, nem kínoznám még a barátaimat is azzal, hogy ebbe a drámába rángatom őket, nemhogy azt a személyt, akit ezidáig annyira szerettem. De, mint tudjuk, az ilyen regényekben ez a módi, le kell nyelni. Ahogy Sydney állandó bőgését is, ami a 120. oldalnál már annyira irritáló volt, hogy majdnem hagytam a fenébe az egész könyvet. Soronként fakad sírva, ha kell, ha nem. Az elején együttérző voltam, de ezt nagyon hamar átformálta ellenszenvvé, ami egészen a végéig kitartott. Sanszosan, ha nincs Ridge, a könyv fele ennyi pozitív élményt sem váltott volna ki belőlem. Így elnyerte az arany középutat részemről.
8.J. R. Johansson - Paranoia (Éjjeljárók 2.)
Ez kérem a március hónap legnagyobb csalódása. Az első részt hamar kedvencemmé avattam, a folytatással azonban meggyűlt a bajom, sajnos.
Az első rész túlontúl elnyújtott lett, a folytatásnál sem szűnt meg ez a kellemetlen érzés és pusztán az utolsó kb. 100 oldalon indult be igazán a történet, amikorra eljutottunk arra a pontra, hogy véget ért, mielőtt igazán üthetett volna egyet.
Valamiért ennek most nagyon elnyújtott rétestészta feelingje volt, majd a végén összesűrítve egy csomó esemény, ami miatt élvezhetetlen csalódottság váltotta fel az izgatottságom.
Azért nem pontoztam le a sárga földig, mert elég sok minden kiderült, ami az előző részben kérdőjeles marad, és tulajdonképpen tovább haladtunk a történettel.
Tekintve a megjelenés dátumát itthon (2015), már csak egy kérdés marad: Érdemes-e folytatásra várni?
7.Angol nyelvű könnyítettek
Hat olvasmánnyal is gazdagítottam a szókincsbővítő hadjáratom ebben a hónapban, mind kezdőknek való, s éppen ezért könnyebben lehet velük haladni. Egyszerű szavak, kifejezések, amik mellé a képek is nagyon nagy segítséget nyújtanak. A végén mindegyiknek van egy ellenőrző feladatsor, azt is érdemes végig csinálni. Jó érzés, amikor az utolsó feladat után ráébredsz, mindegyikre ott volt a válasz egyből a fejedben.
Hogy miket olvastam? A Penguin Readers jóvoltából őket:
- The Last Photo (Két fiatal képeket készít, az egyiken lefotóznak egy érdekes alakot is.)
- Newspaper Chase (Egy tolvajról szól, aki bár ügyesnek hiszi magát, egy újságpapír mégis rendesen móresre tanítja.)
- April In Moscow (Balett, szerelem, érdekes fordulatok, ezek mind ebben a könnyített olvasmányban.)
- Marcel and the White Star (Egy kultúrakedvelő kisegér kalandos esete a tolvajokkal.)
- Prince William (Ki ne ismerné őt? Na, de ebben a szösszenetben sok újdonság is lapulhat róla számunkra.)
- The Missing Coins (Trükkös tolvajok és ártatlan fiatalok kalamajkája.)
Érdekes, hogy ezekben a történtekben milyen fontos szerepet kapnak a rablások, az elcsenhető dolgok. Nem sok olyannal találkoztam, ahol ez kimaradt volna, de ettől függetlenül nem untam egyiket sem. A maguk nemében érdekesek, ötletességük pedig vitathatatlan.
6. Brent Weeks - Túl az árnyakon (Éjangyal-trilógia 3.)
Enyhe kifejezés, hogy pórul jártam a második résszel, de többen azt mondták, megéri kitartani, tehát küzdöttem és a végén elérkeztem a bejező kötethez. Tényleg megért!
Az első rész számomra siker volt, a második bukás, a harmadik pedig egy méltó lezárása egy különleges világot uraló sorozatnak. Amit nem értettem az elején, az a végére világosabbá vált. Maradtak bennem kérdések, itt-ott érzem a tüskét, ami piszkál, de tulajdonképpen teljesen elégedett vagyok ezzel a résszel. Van benne harc, érzelmek, szépen elvarrásra került szálak, minden, ami kell egy befejezéshez. Az egyetlen sérelmem, hogy ez a sok-sok oldal pont elég volt arra, hogy az összes eddig kedvelt szereplőt megutáljam szinte, mert mind valahogy nem tetszően fordult ki önmagából vagy épp mutatta meg igazi oldalát.
Sajnálom, amiért véget ért a sorozat, szívesen olvasnék még erről a világról, akár másik főszereplővel (pl. Uly), mert rengeteg lehetőség rejlik benne, plusz annyi egyediség van benne, amit kár veszni hagyni. Talán egyszer Brent Weeks is így gondolja majd.
5.Victoria Aveyard - Vörös királynő
Azt kell mondjam, a borítóé az első sikerélmény, mert egyszerűen magára vonzza a tekintetet. A sok sötétebb tónusú közt igazán kirívó a fehérségével, meg azzal, hogy bár egyszerűnek tűnik, a tervező olyan jól bánt a színekkel, meg a formákkal, hogy igazán különleges dolgot hozott össze. Le a kalappal előtte.
A beltartalomért pedig köszönet az írónőnek, mert nagyon kellemes olvasási élményben volt részem hála neki, ugyanis a történet egy egyedi elképzelésen alapul, majd elkezd kibontakozni,s bár vannak benne előre kiszámítható dolgok, azért valahogy mégis ütős lett az egész.
Az egyetlen nagy hibája, hogy sok mindent akart belesűríteni egyetlen történetbe, pedig ő is ismerhetné a mondást, "a kevesebb néha több". Szerencsére a körítéssel tudta valamennyire kompenzálni, ezért egészen a végéig nem éreztem kellemetlenül zavarónak, pusztán felfigyeltem rá, majd az utolsó oldal utáni töprengésemben esett le szinte, mi is volt az a kis hideg szellő, amit kb. a második felétől végig érzékeltem benne.
Összességében az alap szuper, a szereplők egyénisége itt-ott megcsillanni látszik, és ha a tálaláson lehetne javítani, ez egy tipikus öt csillagos könyv lehetne.
4.Diana Gabaldon - Az idegen (Outlander 1.)
Mennyit jártam én ezért a könyvért a könyvtárba! Soha nem volt bent, én meg voltam olyan büszke, hogy nem kértem rá előjegyzést, a sorsra bíztam. Mit ad Isten, mire bent megtaláltam, addigra ajándék formában a polcomra is felkerült.
Olyan könyvvel bővült a gyűjteményem, amitől nem szeretnék megválni. Vannak olyanok, amiket megkapok, elolvasok, majd megy tovább, de ez nem lesz köztük, legalábbis nagyon nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni, amikor már a belső körből kell válogatnom.
Amikor először megláttam, azért pislogtam rá egy ideig. Vaskos, nehéz kötet, embert próbáló feladatnak tűnik és van egy elrettentő ereje, ám ha belekezd az ember, pörögnek a lapok. Magam is meglepődtem, mennyire bele lehet merülni, ritkán tapasztalok ilyesmit ekkora terjedelmű olvasmányoknál (idén most sikerült a második), de ez a könyv elejétől a végéig érdekes és leköti az embert. Jó, vannak benne hullámvölgyek, amikor laposkább a történet, ám nem kell sokat várni és ismét történik valami felrázó benne, amitől újra teljes erőbedobással koncentrálva bújjuk a sorokat.
Itt sem annyira a szereplők, mindinkább a történet maga fogott meg, habár a karakterekkel is többnyire szimpatizáltam. Tetszett, hogy romantika és történelem elegyével találkozhatom, plusz nem mellesleg skótokkal, akik a szívem csücskei régóta kultúrájukkal, mindenükkel együtt. Csak azt bánom, nem fogtam neki az olvasásnak előbb.
3.Alan Bradley - A titokzatos bábjátékos (Flavia de Luce rejtélyei 2.)
Azt hittem, hamarabb elolvasom a folytatást, mint ahogy sikerült, de végül mégis a kezemben kötött ki, tehát nem maradtam ki túlságosan Flavia kalandjaiból.
Ami továbbra is zavar és szépen fejben pikk-pakk átformálom saját tetszésre, az a főszereplő kora. Oké, sok előnyre tesz szert emiatt, de nekem hihetetlen, hogy egy épp csak tizes éveibe lépő lány ilyesmire képes, amit ő csinál. Ezért én hozzá szoktam toldani egy-két évet a korához, mondjuk általános suli végzőseként idézem fel magamban Flaviát és így valamivel könnyebb. Ezt az egy dolgot eddig és szerintem ezután sem fogom tudni másképp kezelni.
A Dream válogatások nagy kakukktojása ő nekem, a romantikához, meg tündérekhez, sárkányokhoz képest ő pusztán egy gyerek, akinek agytekervényei fejlettebbek még a felnőttek nagy részénél is. Szórakoztató, ahogy a rendőrök orrára koppintva göngyölíti fel a szálakat szép sorjában, azok meg csak hápognak, meg morgolódnak. A krimi vonal meglepően jól sikerült, nem vagyok nagy rajongója, de ez a sorozat tetszetős lett.
A történet maga is szimpatikus, az elején simán elhiszem az írónak, amit el akar velem hitetni, a felénél kezdek el igazán gyanakodni, és habár a végére tisztán látok mindent, azért kellemes érzésekkel csukom be a könyvet. Ez a megoldás, meg az ötletes csavarokkal tűzdelt körítés nagyon tetszik a sorozatban, ha nincs a sok kémiai közbevetés, valószínűleg maradéktalanul élvezhettem volna az olvasást, de az sokszor kizökkentett és a végére még kissé bosszantott is. Röviden taglalva lehet, érdekesebb lenne, mint ilyen bő lére eresztve.
Mindent összevetve, nem rossz sorozat, érdekel a folytatás is, már fel is írtam magamnak a várólistámra.
2.Charlie N. Holmberg - A papírmágus (A papírmágus trilógia 1.)
Hazudnék, ha azt mondanám, itt sem a borító döntött helyettem. Most őszintén, ki tudná nem észrevenni ezeket a színeket? Ötletes és egyszerűen jó rá nézni, na.
Maga a belső világ is abszolút egyedi lett, noha néhol kicsit elvesztettem benne a fonalat, de talán ez annak köszönhető, hogy a sok újdonság közt, amit a lapok tartogattak, néha elkalandoztak a gondolataim. Ami különösen tetszett, hogy nem hálózták be különböző mellékszálak, hanem végig a főszál mellett maradtunk, s ha el is kanyarodtunk, épp csak megesett, máris meg lett magyarázva, miért kapcsolódik szervesen a lényeghez és mentünk is vissza ahhoz. Nem volt felesleges oldalakon átívelő rizsa, csak a lényeg, de az dögivel. Minden mindennel összefügg, akár a védő papírlánc Ceony mellkasán. :)
1.Amy Ewing - The Jewel-trilógia 1.-2.
Összevontam a két kötetet, mert nagyon nehéz úgy értékelni őket külön, hogy tulajdonképpen egymásra épülnek. Plusz számomra nagyjából ugyanazt a varázst nyújtották, e hónapban ezek voltak a kedvenceim mind közül. Nem elég, hogy gyönyörű a borítójuk, nagy értéket hordoznak belül is.
Sokszor töprengek én is, mikor a regényeimmel bíbelődöm, hogyan tudnék valami igazán egyedik alkotni. Kezdek attól tartani, lassan nem marad ilyen, mostanában annyi újdonsággal találkozom. Ilyen például ez a trilógia is, noha az első rész első harmada gyengécske volt, a második harmad javított a dolgon és az utolsó harmada ütött igazán. Elképedve, némán hápogva néztem a kegyetlenül kialakított függővégre, amivel el lett vágva. Amúgy sem vagyok jóban ezzel a taktikával, de itt... Itt aztán kiverte a biztosítékot rendesen.
Aztán a folytatásban, ahogy bonyolódunk bele a dolgokba, úgy lesz egyre színesebb az egész, bontakozik ki minden, csavarok egymás hegyén-hátán, szóval minden, ami egy jó YA (= young adult) fantasy-hoz kell. Nem mondom, hogy nincsenek hibái, nem állít elénk előre kiszámítható sablonokat, de valahogy úgy oldja meg az egészet az írónő, hogy magasról teszel erre a részre, jobban érdekelnek a fordulatok.
AJÁNLOM AZ OLDALT
