2018 május

     A lenti összegzőn is látni fogjátok a tényt: Nem olvasok. Ez az állapot május második felében kezdődött és azóta is fennáll, sőt, rosszabbodott, hiszen már eltelt jópár nap a júniusból és szinte hozzá sem nyúltam a várólistás könyveimhez. Komoly terveket szövögetve indítottam az évet, s most értetlenül állok ezen válságom előtt, pláne, mivel rengeteg időm lenne olvasni. Nagyjából a válság kezdete óta itthon vagyok betegállományban egy hosszabban tartó, ámde semmi negatívan komoly dolog miatt, ami az elején ijesztőbbnek tűnt, mint valójában. Valószínűleg a szervezetem sem tudott átállni az új munkahelyi beosztásomra, a 24-órás műszakok, a rendszertelen munkanapok, egyfajta zombi üzemmód kezdett kialakulni bennem. Erre jött egy váratlan bomba, és a kettő együtt már sok volt, ágyban raboskodós napokra ítéltek június közepéig mindenképp. Hogy mi lesz utána, még nem tudom, majd kiokoskodjuk, mert most az egészségem főként a legfontosabb. No stressz, go pihi. :)

Szóval e tengernyi szabadidő közepette addig jutottam, hogy nézegetem a könyvespolcom és várom a késztetést, amikor majd elkap és le kell vennem valamelyik könyvet, mert olvasni szeretném. Még nem jött össze eddig a dolog. Hiába voltam könyvtárban, bújtam a Molyt, nem sikerül kilábalnom belőle egyenlőre. Muszájból pedig nem jó olvasni, ezt mindenki tudja.

   Azért az összegzést elhoztam nektek, ez most valóban egy Top10-es lista lett, mert ennyi könyv került a kezembe 2018 tavaszának utolsó hónapjában. 

Lássuk őket:

10. Josh Malerman - Madarak a dobozban

   Véletlenül fedeztem fel ezt a könyvet, de azonnal a várólistámon landolt, amint megláttam a címkéit Molyon, plusz a fülszöveg és a borító is segített a meggyőzésemben. Jó, nem azonnal csaptam le rá, hagytam neki egy kis időt, de nem feledkeztem el róla. Megérte? Nem is tudom...

   A borító egyszerűsége miatt is tetszik, a cím érdekes, hiszen nem tudtam hova tenni, míg a könyvben ahhoz a részhez nem értem, ahol értelmet nyert. Addig azonban nagyon sok mindenen kellett keresztül mennünk és be kell valljam, hosszúnak tűnt ez az út. 

Az elején tetszett a sejtelmesség, az, hogy nem tudjuk miért vagy hogyan, belecsaptunk a közepébe és had szóljon! Az ilyen kezdések szoktak a legjobbak lenni, a hosszas bevezetés alatt az ember figyelme sokkal könnyebben elkalandozik vagy épp elvész a részletekben. Szóval ez egy nagy pluszpont lehetne az írónak, ha a folytatásban nem követi tovább a magyarázatok nélküli sémát, és hagy meg milliónyi kérdést az olvasó fejében a befejezés után. Amikor becsuktam a könyvet, első dolgom volt megnézni a Molyt, mert szentül hittem, hogy sorozatról van szó. Ez egy ígéretes bevezető lehetne mondjuk egy trilógiához, de sajnos szólónak lett tervezve. Így azonban kevés, nagyon-nagyon kevés. Nincs kidolgozva benne semmi, nincsenek válaszok, megyünk előre és az ég világon semmit sem tudunk meg. Néhány visszaemlékezés, amik szintén semmi magyarázatot nem adnak, nincsen kiinduló pont és nem érkezünk meg sehova a végén. 

Nem élvezetes, hanem bosszantó, pláne, amikor az olvasó felismeri, hogy bizony itt semmit sem kap. Hogyan döntsük el ez alapján, hogy miként vélekedjünk az egészről? Nem ad támpontot, nem azon agyalsz, hogyan lehet minden, hanem azon, miért nem kapsz semmit viszonzásul, hogy érdeklődsz e regény iránt.

   Borzalmasan csalódottan tettem le ezt a könyvet. Utálom az olyan könyveket, ahol képtelen az író legalább sejtelmes utalásokkal lenyugtatni a kíváncsi olvasót, hanem hagyja elfajulni a dolgot, míg az átcsap idegességbe és bosszankodásba. Nem túlzok, ha azt mondom, ez a könyv beszállhatna az idei évem legrosszabb olvasmányai közti versenybe. Esélyes lenne a dobogóra.

9. Jamie McGuire - Gyönyörű búcsúzás (Maddox testvérek 5.)

   Újabb hónap, amiben McGuire szerepel, igen. Ha nem Meg Cabot, akkor ő, ez már lassan valamiféle szokásommá válik, de igyekszem eme hagyományt megszakítani. Erre ösztönöz ez a könyv is, ami a sorozathoz való semleges hozzáállásomon nem javított túl sokat.

   A borító megnyert magának, megint. Egy dolog van ezek szerint ezekben a könyvekben, amivel határozottan képesek voltak megfogni még engem is és azok a borítók. Sokat sejtető érdekes, sötét színvilág, piros, mint a vér, bordó, szürke, minden van eme befejező köteten, amitől az olvasó, még bele se nézett, de máris kismillió + 1 teóriát felállíthat a beltartalmat illetően.

Majd jön a pofára esés. Az egyik verzió ugyanis fedi a valóságot és nem elég, hogy az elején lévő csavarnak látszó dologgal alaposan elpuskázta a hangulatom, még a folytatás lapossága is idegesítő volt számomra. A szereplők közt volt, akiket kedveltem, ám ebben a részben egytől egyig megutáltam mindenkit. Talán is id. Mr. Maddox kivétel, talán...

Az összes reményem lerombolta, minden hitem odalett, amit ebbe a sorozatba fektettem, borzalmasan unalmas, sablonos, és a lapok pörgése ellenére is unszimpatikus befejezést kaptam. Az a vicces, hogy nem érzek csalódottságot, mert az írónő könyveivel annyiszor estem pofára már, hogy ez szinte nem is fájt. Szint.

   Egyedül a borító mentette meg attól, hogy abszolút a béka feneke alá pontozzam, az akkor is ütős lett, na!

8. Böszörményi Gyula - 9... 8... 7... (Rémálom 1.)

   Valaha, jó pár évvel ezelőtt ezt a sorozatot már egyszer olvastam és akkor nagyon megtetszett. Egyedi világ, pörgős és nem utolsó sorban magyar. Na, nem csak az író, hanem a helyszín, a szereplők, mindenki jóformán és ez még tovább fokozta a lelkesedésem. Most ismét kedvet kaptam hozzá egy újraolvasásnyi időre megint beleláttam e furcsa, elképzelt világba.

   Meglepően sok újat tudott mutatni másodjára is, egy csomó mindenre nem emlékeztem, viszont volt olyan is, ahol elkapott az "Aha, erre emlékszem!" érzés, de nem rossz értelemben. Sajnos azonban a varázs egy része megkopott a szememben és így kissé csalódottan csuktam be az utolsó oldal után a könyvet. Lili/Lilith személyiségének kettőssége anno nagyon tetszett, szimpatizáltam a lánnyal, most ez inkább idegesítőnek tűnt egy idő után, sokszor elgondolkodtam azon, mit láthattam benne anno, ami most nem fogott úgy meg. A történet szempontjából remekül funkcionál, viszi előre a cselekményt, bonyolítja a szálakat és érdekesen meséli, ám néhol annyira logikátlanul viselkedik, hogy az már-már túlontúl zavaró volt, kizökkentett. 

   Erős közepest kapott tőlem Molyon, visszagondolva rá, most sem tudnék jobbat adni, minden esetre a folytatás sikerében még bízom, emelheti a színvonalat és vele az élményt is.

7. Gail Carriger - Soulles - Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

   Ez az a könyv, amivel anno annyira megszenvedtem, hogy az első fejezet után vittem vissza a könyvtárba. Szörnyű volt a főszereplő stílusa, az egész idegesített és nem bírtam tovább olvasni. Eltelt néhány év és újra elém került, gondoltam, ideje végre leszámolnunk egymással.

   Másodjára sem volt sokkal könnyedebb a viszonyunk, sokszor csaptam be a könyvet és tettem arrébb, mielőtt valami meggondolatlanságra vetemedem, ugyanis a főszereplőt továbbra is ki nem állhatom. Minden rajongótól elnézést kérek, de ez a "nő" egy kibírhatatlan perszóna!

Maga a történet egyébként nem rossz, amint sikerült túltennem magam azon a tényen, hogy ez bizony a "megszoksz vagy megszöksz" tipikus esete, egészen élvezetessé vált az egész. Egyedi, pörgős, izgalmas, ha nincs ez az elég nagy kaliberű kitolás, talán tökéletesen elmerülve élvezhettem volna végig az első kötetet, sőt(!) meg merem kockáztatni, a folytatásra is befizetnék. De ezzel a döntéssel szerintem megint várok egy pár évet, ki kell pihennem ezt a részt.

   A lista összeállításakor sokat vacilláltam azon, hogy Böszörményi könyvét tegyem a hetedik helyre, vagy ezt, mert nagyjából ugyanazt a szintet ütötték meg nálam, végül mégis emellett  tettem le a voksomat, mert sokkal kreatívabb és színesebb világot tár elénk az írónő, mint a Rémálom sorozat első részének írója. Tehát egy hajszálnyival nyert csupán.

6. Julie Anne Peters - Amikor ezt olvasod, én már nem leszek

   Azt be kell valljuk, a címe eléggé figyelemfelkeltőre sikeredett. Tulajdonképpen azon akadt meg anno a szemem, aztán néztem meg jobban, miről is van szó. Mivel a borító nem ad semmi különösebbet így első ránézésre, a semlegessége, komorsága pedig eléggé beleillik a manapság divatos könyvkülsőkbe, így azzal nem is törődtem túl sokat. Megjegyezném, élőben azért valamennyivel feltűnőbb, habár még úgy is eléggé könnyen bele tud olvadni a környezetébe.

   Direkt nem olvastam sem fülszöveget, sem címkéket, semmit. Tudtam nagyjából, miről lehet benne szó, nekem ennyi elég is volt ahhoz, hogy esélyt adjak neki. A főszereplő lányról azt hittem, adni fog egy szokásos formát, egy sokat boncolgatott cselekmény közepén és az egész az a tipikus egyszer olvasós regény lesz, amit leteszel, hümmögsz párat és tovább mész.

Hát nem!

Jó, megvannak a maga hibái, és a nemrég emlegetett laposkásabb részek is előfordulnak, de hihetetlenül sokat ad ez a könyv az olvasónak, ha az illető valóban meg akarja hallani, amit súg neki. Ott van benne az a mély tartalom, a segítségért kiáltás, a fájdalom, a kilátástalanság, amit szerintem mindenki átél tinédzser évei alatt, maximum nem olyan erősen, mint mások. Daelyn viselkedése, döntései, gondolatai sokban emlékeztetnek tizenpár évvel ezelőtti középiskolás önmagamra. Teljesen átéreztem mindent, amit ő és sokszor köszöntek vissza saját gondolataim az övéiben. 

Azt az egy dolgot bánom, hogy néhol a realitás világa elcsúszott és elbizonytalanodtam a hitelességében, mert hiába kiszámíthatatlan a sors, azért ennyire kedvező vagy éppen átkozó fordulatokra még ő sem képes.

   A vége, a lezárás... Végig valami egészen mást próbál elhitetni velünk a könyv, adja elénk a kis morzsákat, hogy kövessük, de a végén ráébredünk egy nagyon nagy igazságra. 

Szerintem ez a könyv rengeteget tud adni, csak meg kell hallgatni, amit mondani akar. Nem szégyen másnak lenni, nem szégyen segítséget kérni, és nem mindig olyan egyszerű feladni, mint amilyennek a társadalom hiszi. A könnyebbnek látszó út is lehet a legnehezebb, főként annak, aki azon indult el.

A Top5 előtt annyit hozzáfűznék, hogy a most következő könyvek rangsorolásával több időt töltöttem, mint az eddigi összes összegző megírásával egyben számolva. Molyon mindegyik 4,5 csillagot kapott, mindegyiket szerettem és sokszínűségük miatt rendesen feladták a leckét.  

5. Gail Carson Levine - Elátkozott Ella

   Eme könyvről elmondható, s ez valóban ritkaság, hogy nem csak az írott, a filmes verzióját is a szívembe zártam. Annyi ideje húztam az olvasását, hogy a két változat befejezése után homlokon csaptam magam és átkoztam is a bizalmatlanságomért. Sok-sok ilyen olvasmány kellene még!

   Mese újszerű köntösben. Ella Hamupipőkéjére hajazó élete kemény, a fiatal lány fehér lovas hercege pedig sehol, legalábbis az elején úgy tűnik. Ami különösen tetszett, hogy Ella önállósága sokkal erősebb, mint a megszokott hercegnőknél, emiatt mégis valahogy több volt ez, mint puszta mese. E vicces, szórakoztató elemekkel tűzdelt történet maximálisan kikapcsolt, faltam az oldalakat és izgatottan vártam minden fejleményt. A film változat is lekötött a monitor elé elejétől a végéig, és igen sok tekintetben passzolt a két verzió, ami szintén nem túl gyakori jelenség.

   Megérte elolvasnom, megnéznem, csak azt sajnálom, nem tettem meg előbb. A könyv negatívuma a borító, az eléggé gyengécske, megérdemelne valami szebbet ehelyett. A film negatívuma, némelyik, szerencsére nem főbb szereplő színészi játéka nem igazán tükrözte az elvárt szerepet, többet vártam volna például a mostohatestvérektől. Néhol túl volt játszva, máshol messze elmaradt a kellő szinttől.

4. Brittainy C. Cherry - Csendfolyó (Elements - Az vagy nekem 3.)

  Az első kötet izgalma, a harmadikban érzelmek sokaságával párosult. El kellett gondolkodnom a könyv végén, melyik olvasmányom ríkatott meg utoljára így, mert ez bizony könnyeket csalt a szemembe, nem is egyszer, nem is kicsit.

   Hihetetlenül mély érzelmek vannak ebben a könyvben! Amikor elkezdtem olvasni, mosolyogtam, aztán picit közömbösre fordult az egész, majd jött a könnymorzsolós rész, s végül a lezárás, amiben az egész keveredett egymással. 

Nagyon nem erre számítottam, s örülök, amiért ez a kijelentés végre pozitív csengést kapott.

Egyetlen dolog zavar: Ha az én kislányommal történne ez az egész és megnémulna, rémálmai lennének, stb… Én nem tudnám ráhagyni, hanem igenis szakember segítségét kérném. Lehet, itt is így volt, csak nem beszéltek róla külön, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy egyszerűen belül emésztve magukat beletörődtek. Előbb-utóbb, ha semmi sem segít, lehet, én is ezt tettem volna, de szerintem túl hamar feladták.

   A borító színe tetszik, a kép annyira nem (mivel az alakos borítók nem a kedvenceim), a beltartalom ellenben nagyon ott van.  Kíváncsi leszek a folytatásra, noha a második kötet nálam kimaradt, de ezek után esélyesek közé került, egyszer lehet nekifogok annak is.

3. Anne Rice - Interjú a vámpírral (Vámpírkrónikák 1.)

  Filmben az egyik nagy kedvencem, nem egy DVD-t néztem rongyosra régen, azóta pedig a gépemen is időről időre feltűnik, de megunni azt nem tudom. Könyv verzióbeli létezéséről is tudok, nagyjából az első filmes élményem óta, de sosem vett rá a lélek, hogy el is olvassam. Hiba, nagyon nagy hiba ez részemről, amit szerencsére idén orvosoltam végre.

   Anne Rice-nek van egy stílusa, amit a film remekül átvett, akárcsak a szereplőket, mert külsőre-belsőre illik rájuk a szerepük, általában ez az én megítélésem szerint nem így szokott lenni. Ami azonban a mozis verzió gyengesége, az a sok ponton eltérő történetszál, a kihagyott érdekes jelenet, avagy minden, amit manapság is gyakran elkövetnek az adaptációknál.

Ezen változások miatt hatott talán ennyire újszerűnek a könyv adta élményvilág, sok tekintetben eltértem a berögzül filmes jelenetektől, egészen másként láttam ezt vagy azt és egy csomó mindenre rácsodálkoztam, akár egy ismeretlen olvasó. 

Lestat, Louis, Claudia, Armand és még sorolhatnám mindazokat, akik sajátos világszemléletükkel, felfogásukkal egy amúgy egyszerűbbnek ható világot úgy képesek kiszinezni, hogy aztán az szinte vakít. Pörgött az egész, akár egy ereseti verziós film és mire feleszméltem Louis például hatalmas jellembeli változáson ment keresztül. Átéreztem a fájdalmát, a bánatát, mosolyognom kellett, ha ő is azt tette. Kétségtelenül ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást végig. Érdekes módon Lestat pedig a legkevesebbet, talán a filmbeli színész alakítása miatt volt ott a kedvencem, míg itt megforgattam volna párszor a fejét a nyakán. Claudia itt szimpibb, Armand kevésbé.

   Nehéz volt teljesen elvonatkoztatni a filmtől, de azért sikerült. És valami igen tetszetős dolgot kaptam cserébe.

2. Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert (Waverly család 1.)

  Annyira szép ez a borító! Színes, de kellemes a szemnek és simán el lehet rajta bámészkodni percekig. Tökéletesen tükrözi mindazt, amivel aztán belül is találkozhatunk.

   Arany pöttyösök közt jelent meg nálunk, eddig ebben a kategóriában csak érdekes olvasmányokra bukkantam, ezért sem értem igazán, miért halogattam eddig az olvasását, pedig már egy ideje a listámon van.

Az elejével nehezebben barátkoztam meg, ott szerintem sokkal szárazabb az egész, mint amilyen a későbbiekben, ezért is tartott sokkal tovább, hogy átrágjam magam rajta, de aztán kárpótolva lettem teljesen. Gazdag, színes leírások, apró, ám lényeges történések és a végén egy szép nagyot szóló lezárás. Persze végig lehet számítani arra, ami majd az utolsó oldalakon következik, mégis valahogy tényleg látni az egészet élményként hatott rám.

Sajnos az olvasási problémám már itt kiütközött, ezért is tartott jóval tovább a befejezése, mint máskor. Azért továbbra is úgy gondolom, maximálisan megéri elolvasni.

1. Kate O'Hearn - Pegazus és az új olümposziak (Pegazus 3.)

   A korábbi pozitív élmények után egyértelmű volt, hogy a folytatást is el fogom olvasni, mert ez egy remek sorozat. Bevallom, voltak félelmeim az első résznél, mert Rick Riordan elég magasra tette a mércét, de Kate O'Hearn tehetséges írónő és megoldotta a dolgot nagyon szépen.

   Épp csak befejeztem a második részt, mikor megtudtam, hogy hamarosan kapható lesz a harmadik, de még el kellett telnie egy kis időnek, mire a könyvtárunkba is megérkezett belőle a példány, amivel aztán hazajöhettem és elolvashattam. Azt kell mondjam, ez a sorozat egyre érdekesebb. Azt hittem, el fogunk indulni egy megszokott irányba és követünk valami általános sémát, de szó sincs ilyesmiről. Emily-ék kalandjai színesek, izgalmasak és pörgősek. Néhány tekintetben kissé túlságosan is gyerekesek, amikor minden elsőre összejön vagy megtörténik, akkor a sokadiknál már annyira nem ujjongsz emiatt, viszont kedved nem szegi, szívesen olvasod tovább. Velem is valahogy így esett, aztán mire feleszméltem, már nem volt több oldal, a harmadik rész kalandozása véget ért. Imádom az ilyen könyveket! Ami ennyire beindítja a fantáziád, kikapcsol és képes vagy belemélyedni, az adja az igazi könyv-élményt, szerintem. Ez a sorozat pontosan ilyen.

Egyetlen negatívuma, hogy talán ez az ifjúsági kategórián belül is a fiatalabbaknak szólt, több meseszerű elemet találtam benne, mint a korábbi kettőben, ám ettől függetlenül ugyanúgy szerettem.

   Abszolút méltónak érzem az első helyre, ez volt a hónap kedvenc olvasmánya számomra, örülök, amiért felemelő élményével gazdagodhattam. :)