|
7. fejezet
7. fejezet
Saját harcunk
- „Részt fogok venni benne, ha akarod, ha nem!” – Legalább fél órája tartott a néma veszekedés. Mindkettőnk feje zúghatott a hangos ricsajtól, amivel egymás felé dobáltuk a kiabálásnak beillő mondatokat.
Amikor eljöttünk a füstbe ment partiról nem szóltam egy szót sem. Magam elé meredve lépkedtem, némán mentem be a házba, dőltem el az ágyon, s hunytam le a szemem. Ólomból volt a testem, kimerültem, megmoccanni sem bírtam.
Jacob valamivel később csatlakozott hozzám, rá sem kellett pillantanom, hogy tudjam, mennyire ki van ettől az egésztől. Megértettem. Neki sem lehet könnyű ezzel az új helyzettel. Itt nem csak Belláról van szó. Egy seregnyi hideg érkezik az ő területükhöz, féktelenek, vadak, veszélyesek. Az egyezség értelmében, nem bánthatnak senkit, ám ez kizárólag az itt élő családra vonatkozik, de mivel ezek a megvadult vérszívók amúgy sem békésen cseverészni jönnek, így a falka szabad kezet kap a megfékezésükre. Ami az életükbe kerülhet. Ha ezek az új hidegek erősebbek, mint az idősebbek, akkor az egész csata mérlege rossz irányba billeg. Ezen pár edzés nem sokat segíthet.
Ezzel pedig mind tisztában vagyunk, akik kicsit is reálisan gondolkodunk. Itt sokan elvesznek majd. Nekem az a feladatom, hogy helytálljak és megvédjem az ártatlanokat. Főként Jacobot. Neki nem szabad, hogy baja essen, belehalnék, ha megsérülne, és nem láthatnám többé viszont.
- „Aawen, nem foglak a vesztedbe engedni! Ha te ott vagy” - leült mellém az ágyra. Időközben, valamikor a vita elején ülésbe tornáztam magam, így most könnyen megfoghatta a kezem. - „képtelen lennék a harcra koncentrálni. Folyton azt figyelném, nem esett-e bajod. Sebezhetővé teszel, ami nem jó, most nem. Kérlek, maradj itt, a biztonságos helyen, míg ez az egész tart.”
- „Ha te oda kimész, megsérülsz. Ott kell lennem, hogy segíthessek.” - Elküldtem felé gondolatban azt a képet, amikor meggyógyítottam első találkozásunkkor. Elmosolyodott.
- „Te vagy a megmentőm, ehhez nem fér kétség. De akkor sem hagyom, hogy oda gyere. Ha kell, bezárlak a szobába.”
Elrántottam a kezem és felpattantam.
- „Elegem van abból, hogy te mondod meg, mit kellene, vagy nem szabadna csinálnom! Jacob, én egy felnőtt nő vagyok, nem egy kisgyerek, akit irányítani kell. Van szabad akaratom! És most azt akarom, hogy ott lehessek melletted nem itthon malmozva és azon töprengve, hazajössz-e vagy sem!” - fújtattam az idegességtől.
Mögülem nevetés hangzott fel. Elképedve fordultam felé.
- Annyira hangos vagy még a fejedben is, hogy szemkontaktus nélkül is fülsüketítő a hangerőd - Utánam nyúlt, visszahúzott az ágyra és átölelt.
Utálom, hogy a közelében elgyengülök! Kitartásom elenyészni látszott, minél kedvesebben tartott a karjában, simogatta a hátam és suttogott megnyugtató szavakat a fülembe. Hagytam magam lebeszélni a folytatásról, helyette hozzá bújtam.
Egyszer csak keze megállt a ruhám szélénél, megfogta a cipzárt és elkezdte lehúzni. Meglepett pillantásomtól széles mosolyra húzódott a szája.
- Ebben elég kényelmetlen lenne aludni, a póló jobb. - Mielőtt teljesen lecsúszhatott volna rólam, elkaptam elől és magamhoz szorítottam. Jacob felállt és úgy tett, mint, aki az ablakon néz kifelé, míg én átvettem a tőle kapott pólómat. Tekintetem egy pillanatra megakadt az ablakból visszatükröződő alakján és hozzávágtam a legközelebbi puha tárgyat, amit találtam. Az este viselt ruhát.
- „Te meglestél!” - korholtam felháborodottan.
Védekezően felemelte a kezeit, miközben hangosan nevetett. Nem bírtam megállni, csatlakoztam hozzá. Így adtuk ki magunkból a felgyülemlett feszültséget, potyogtam a könnyeink, míg ki nem kacagtuk magunkat.
- Jó éjszakát Aawen! - Engedelmesen bemásztam a takaró alá. Tudtam, hogy el fog menni. A mai után aligha volt fáradt, ahhoz túl sok minden kezdte el nyomni a vállát.
- „Szeretnék segíteni valahogy” - próbálkoztam, ám ő csupán fölém hajol, homlokon csókolt és még egyszer szép álmokat kívánt nekem. Aztán ledobta a pólóját és elment.
Hátra dőltem a párnámra, ujjaim közt forgatva a kellemesen langyos medált forgattam. Ők odafent tudják, mi lesz ennek az egésznek a vége? Jól jönne néhány jó tanács.
Kael, ha hallasz, kérlek, legalább egy kis jelet küldj!
Nem hallott, hacsak nem az volt a jel, hogy néhány perccel később már mélyen aludtam.
Jacob pontosan tudta, hogy nem fogok otthon maradni a fenekemen, míg őket egy hideg tanítja a többi hideg elleni harcra. Így megelőzve a szökésem, meg az esetleges bajba kerülésem, inkább egyből magukkal vitt, aminek senki sem örült túlzottan. Kivéve engem.
Visszafogtam ugyan a külső megnyilvánulását, de teljesen nem rejthettem el, mivel Jacob rosszallóan nézett rám többször is az út során. Nekem meg az nem tetszett, hogy hatalmas farkasok vesznek körül, és nekem velük kell lépést tartanom, amit főként lábaim sérelmeztek, de nem ismertem volna be gyengeségem, ez volt a feltétele a jelenlétemnek, nem hagyhattam veszni a lehetőséget. Minden egyszerűbb lett volna, ösztönösen a hátamhoz kaptam, ahol a forradásaim éktelenkedtek. Talán majd egyszer.
A kis tisztás, amit találkozóul megbeszéltünk már hangos puffanásoktól zengett, mire megközelítettük. Alig értünk a fák alkotta védelem széléhez, mikor egy autó hangját hallottuk. Megtorpantunk, aztán vártunk egy keveset és így indultunk tovább, ezzel már biztosan tudtukra adva az érkezésünk. Engem Jacob valamivel előbb megállított, hátul álldogáltam, míg elől folytak az események.
Legszívesebben mellette álltam volna, de egyelőre beértem azzal is, hogy az egyik fa kitüremkedő gyökerére ültem, a lehető legbiztosabb pontra, ahol nem kaszál el egy repülő test vagy döntenek rám egy kettéhasított fát. Ha mégis, majd arrébb ugrom.
Carlisle beszélni kezdett, ugyanazon a megnyugtató hangon, amit már első találkozásunkkor is hallottam tőle. Jasper bemutatásakor volt alkalmam a másik hideget is megnézni, cseppet sem tűnt bizalomgerjesztőbbnek, mióta az erődben, majd a házban láttam. Megborzongtam a szavaitól.
Nincs akkora sereg, ami elbírna az újszülöttekével. Gyorsabbak, erősebbek és féktelenebbek.
Ez egy halálba menetelős küldetés, egyre inkább bebizonyosodik, mennyire távol kellene tartanunk magunkat a belső csatáiktól. Elrendezhetnék egymásközt, míg a falka kimarad az egészből. Jacobot figyeltem, miközben a hidegek beszéltek. Fogaskerekeim egyre azon kattogtak, mit tehetnék, amivel őt távol tarthatnám ettől az egésztől. Neki nem szabadna itt lennie. Most is a garázsban kellene szerelnie egy új járművet, mint általában a szabadidejében, ahelyett, hogy harci taktikákról és életben maradás százalékairól beszélünk.
Jasper és a medvetermetű másik bemutatta, hogyan nem kellene indítani egy támadást, amiből hatalmas porfelhő és egy mély, hosszú sáv keletkezett a talajon. Annyira gyorsan mozogtak, alig tudtam őket követni, mire elkezdték, már véget is ért. Az Emmettként említett srác a földön feküdt. Aztán mindenki elkezdte a gyakorlást, emberek és állatok kerültem a földre, ugrottak a magasba és repültek métereket a becsapódás előtt.
Bella mellé álltam, aki szintén kimaradt a verekedésből, szeme ide-oda cikázva követett mindenkit, pontosabban próbált mindenkire figyelni. Áradt belőle az aggodalom. Kezem megmozdult, mire feleszméltem, már a vállán nyugodott, ami miatt kiérdemeltem tőle egy hálás pillantást. Először érzem szerencsének a némaságom, ha meg kellett volna szólalnom valami bátorító szöveggel, csődöt mondok. Ez a megoldás ellenben hatásosnak tűnt.
Elengedtem, hogy arrébb sétáljak, távolról ugyan, de látni szerettem volna minden irányból a harci taktikákat. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.
A nők fürgén küzdöttek, több kitéréssel, trükkökkel, míg a férfiak az erejükre hagyatkoztak leginkább. Különösen tetszett Alice mozgása, mintha játszi könnyedséggel vette volna az akadályokként elé villanó karokat, testeket. Jasperrel való küzdelme valahogy mosolyt csalt az arcomra.
A farkasok felé pillantva az első, amit megláttam Jacob és Bella voltak. Szorosan egymás mellett álltak, Bella beszélt hozzá, míg Jacob hallgatta és fejtartásával válaszolt. Összeszorult a szívem, kezem mellkasomra helyeztem és a medállal találkoztam. Most nem langyos volt, hanem hideg, mint a jég. Nem jó az irány, amerre haladunk, ezzel én is tisztában voltam. A helyes utat azonban még nem fedeztem fel, idő kellett hozzá, amiből kezdtünk egyre inkább kifogyni.
A farkasok ismét összegyűltek, útban hozzájuk súroltam Alice-t, és egy enyhébb áramütésre emlékesztető fájdalom futott át rajtam. Ő is érezhette, mert elkerekedett szemekkel nézett rám, ám válasz híján jobbnak láttam, mit sem törődve vele tovább haladni. Amikor odaértem a csapathoz, Jacob fejével hátrafelé intett és egy szemforgatás kíséretében engedelmeskedtem az utasításnak.
A tengerpartra tett kitérőnk felüdülést jelentett idegességtől görcsbe állt tagjaimnak. Jacob valahonnan nadrágot szerzett és mellém ült a homokba, ahonnan az egész olyan volt, mint egy végeláthatatlan űr. Háborgó tenger, méretes hullámokkal, mindenféle partra vetett növénydarabokkal.
- „Ugye tudod, mi lesz ennek a vége?” – szólaltam meg hirtelen, bár nem fordítottam felé a fejem.
- „ Ha nem bízunk benne, hogy sikerülhet, már most kudarcra van ítélve az egész” – válaszolta ugyanolyan természetességgel.
- „Ez nem bizalom kérdése, hanem realitás. Fölényben lesznek, nem csak emberileg, hanem erőben is. Ide kevés néhány farkas és hideg. Több időre lenne szükségünk.”
Felsóhajtott.
Eldőltem a homokban és mélyen beszívtam a sós levegőt, majd lassan kifújtam.
Fejünk fölött szürke felhők gyülekeztek, ám még a kék ég és a lenyugvóban lévő nap is megmutatta magát olykor. Lehunyt szemmel folytattam a légző gyakorlatot, próbáltam kiüríteni az elmém, elzárni egy időre minden olyan gondolatot, ami nem hagy nyugodni. A pillanatra koncentráltam, Jacob testéből áradó kellemes forróságra, hallgattam, a vizet és elűztem minden rosszat. Azt hiszem, ezt hívják meditációnak vagy valami olyasminek.
- „Nem tudom, miért, vagy hogyan, de örülök, hogy most itt vagy” - Mellém feküdt, összekulcsolta kettők között lévő ujjainkat. Kinyitottam a szemem, hogy rápillantsak. Ő az eget nézte. - „Olyan vagy, mint egy angyal, hihetetlen és varázslatos. Te vagy az én őrangyalom.”
Elmosolyodott. A kézfejemet simogatva mosolygott tovább, ami engem is arra késztetett. Jól estek a szavai, közelebb hoztak hozzá és új irányba kezdték el mozgatni fogaskerekeimet.
Olyan, mint egy őrangyal.
Félelmetes sötétség vett körbe. Csend és furcsa bűz, amit egy idegesnek tűnő lépés sorozat követett, s én lassan ráeszméletem hol vagyok. Valami elhagyatott szemétdombnak tűnt, mocsok, beazonosíthatatlan szag és rémület. Ezt mind éreztem, miközben egy fal vagy oszlop mögé bújva próbáltam észrevétlen maradni. A lépések közeledtek, majd elhaltak. Valami puffant. Ki szerettem volna nézni a rejtekemből, de nem volt hozzá elég bátorságom, ezért csak füleltem.
A semmiből egy női hang törte meg az amúgy egészen csendes légkört.
- Üdv a hadseregben! - duruzsolta.
A következő pillanatban egész testem belerázkódott az ordításba. Halálsikoly volt, kétség sem férhet hozzá. Előre görnyedve próbáltam úrrá lenni a rám törő rosszulléten, fojtogatott egy gombóc a torkomban és leállíthatatlan remegés hullámok követték egymást az egész testemen. A fejem zúgott, a mellkasomban nyomást éreztem, mintha valaki rá ült volna a bordáimra. Nem bírtam tovább, térdre borultam.
- Aawen, térj magadhoz! - Kiáltás, zokogás, egész testre kiható éles fájdalom. Ezt mind egyszerre érzékeltem. - Kérlek, nézz rám!
Jacob hangja, majd két kar is eljutott a tudatomig, ölelt, gyengéden magához szorított és teljes kétségbeeséssel szorongatott. Görcsösen kapaszkodtam belé, igyekeztem visszavenni az irányítást a testem felett.
- „Megölte! Meghalt! A háború. A férfi. Egyszerűen… Hallottam a sikolyát. Hallottam a… Hallottam, ahogy…” - nem bírtam tovább, ha nem lettem volna már amúgy is a földön, valószínűleg összezuhanok. Könnyeim vízesésként zubogtak kifelé, rázott a remegés és a sírás. A hátamból két ponton, mintha kardok álltak volna ki, amiket valaki folyamatosan forgat, elviselhetetlen volt.
- Ki halt meg? Nézz rám, Aawen, nézz rám! - Két keze közé fogta az arcom és maga felé fordította. Ki akartam nyitni a szemem, de nem ment. Nem amíg, ennyire fájt minden porcikám.
- „Forró” – nyögtem és fejem visszahanyatlott a mellkasára. Még szorosabban magához ölelt, ami enyhítette a szúrást, de nem tudta teljesen elvenni. – „Forró.”
Egyszerre a karjába kapott és elindult velem, karom nyaka köré fontam.
Mikor letett a hideg felület hatására ismét felerősödött mindent, szerettem volna újra hozzábújni, de ő ellökött magától. Nem értettem, miért, mit követtem el, amiért még ő is, aztán bocsánatot kért és megnyitotta a csapot.
Egyszerre égtem és könnyebbültem meg. A forró víz rám zúdult a zuhanyzóból, emberként ezt aligha viseltem volna el, ám mivel nem vagyok az, így jobban lettem tőle. Már nem szúrt, nem törtek rám a remegő rohamok, s percekkel később a zokogás is szipogássá szelídült.
- Jobban vagy? Meddig csináljam még? A bőröd teljesen… - elharapta a mondat végét.
Óvatosan kinyitottam a szemem. Megértettem az elhallgatását, ismétlem, ha ember lennék, ez elég brutális látvány lenne. Pirosra égette a forró víz mindkét karom, az egész testem főként, ahol telibe ért a sugár. Ebből keletkeznének a hólyagok és más rondaságok, én azonban ellenállóbb vagyok, mint amilyennek látszom.
- „Hallottam meghalni valakit” - Nekidőltem a zuhany falának és a semmibe bámultam. - „Sosem fogom elfelejteni a sikolyát.”
- Mit láttál? - Már csak a lábamra engedte a vizet, de nem is volt szükségem többre. Jól voltam, amennyire egy ilyen sokk után lehetséges.
- „Sötét volt, elhagyatott környék és egy falszerűség mögül hallottam, mi történik. Nem mertem kinézni, pedig láthattam volna az arcát a nőnek. Azt mondta „Üdv a hadseregben” és utána a férfi felordított.” - Két karommal átöleltem magam.
Jacob elzárta a vizet, leakasztotta a törülközőt és felém nyújtotta. Mikor nem vettem el tőle ő maga kezdett el szárítgatni. Kezét felém nyújtva felsegített. Kiléptem a zuhanyból, körém csavarta a törülközőt. A vizes póló mindenhol rám tapadt, le kellett vennem. Azonnal elfordult, ahogy megértette a szándékom, csak a törülközőben látott ismét.
- Jake, jól vagytok? - Billy hangja a fürdőszoba ajtaján kívülről érkezett. Tehát őt is felébresztettem.
- Igen, minden rendben - felelte, mintha tényleg így lenne.
Magához vont és átölelt.
- Megijesztettél - suttogta a hajamba. Ujjai fedetlen hátam simogatták, jóleső borzongást idézve elő bennem.
- „Sajnálom” - Még jobban belesimultam a körülölelő forróságba. Fülem alatt hallottam heves szívverését, ami egyre csitult, fokozatosan visszatért az eredeti ritmusára. Átöleltem és felemeltem a fejem, hogy felnézzek rá. - „Köszönöm, amit értem teszel.”
- Bármit megtennék - mosolyodott el, miközben félresöpörte egy elszabadult tincsem. Közelebb hajolt, szemem önkéntelenül becsuktam mielőtt ajka az enyémhez ért volna. Finom volt és óvatos. Egészen más, mint az első csókunknál. Éreztem az erőt, ami belőle áradt, de a gyengédség, amivel irántam volt, tökéletes harmóniát talált benne.
Keze végigcsúszott a törölközőn és a derekamon állapodott meg. Ahogy az anyag meglazult, apró morgás tört fel belőle, de nem ijedtem meg, ez a hang nem vészt, hanem valami csodálatos eljövetelét ígérte. Ahogy ajkaim szétnyíltak, nyelve utat talált hozzám, még közelebb éreztem magamhoz, ám még nem eléggé. Annyit mozdultam, ami elég volt a törülköző elengedéséhez, s az anyag a padlón kötött ki körülöttem.
Jacob egy pillanatra megfeszült, aztán elhúzódott tőlem. Szerettem volna utána lépni, ám nem hagyta, elfordult tőlem. Gondolatai záporoztak felém, akár a nyílvesszők, saját belső harcra azonnal kijózanított. Fél a következményektől, attól, ami ránk vár és attól, hogy elveszíthet.
Addig hátráltam, amíg a hideg csempének nem ütköztem. Lesütött szemhéjaim mögül csak annyit láttam, hogy megfordul és felveszi a törülközőm, majd felém nyújtja. Elvettem tőle, magamra tekertem, de nem néztem a szemébe. Ki akartam zárni a gondolatait az elmémből, ha őt látom magam előtt, mindez sokkal nehezebb lett volna. Így hát elindultam kifelé, az egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy kint akár találkozhatunk is valakivel.
Mondjuk az apjával.
Miközben engem csak egy anyagdarab takar. Szinte futásra fogtam a tempót, mikor az ajtó mögött Billy várakozó arcát pillantottam meg és berohantam a szobánkba. Jacob csak percekkel később követett ezzel elegendő időt hagyva egy új póló keresésére, az ágyba bújásra és az alvás színlelésére. Biztos vagyok benne, tudta, minden rezdülését figyelem, de nem tette szóvá, egyszerűen bemászott mellém és lekapcsolta a lámpát.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
