Nova-Time.gp

  FOLDAL   |   HTTR   |   HOBBISAROK   |   RSAIM   | BELPS  

  M: A veszly foga - Vmpr hercegem  
M: A veszly foga - Vmpr hercegem : 5. fejezet

5. fejezet



5. fejezet

 

     Az gyamon ltem. Lbaimat felhztam, trdem mellkasomhoz rt, fejemet pedig rhajtva pihentettem. Teljes kpzavarban szenvedtem. Mi a fszkes fene trtnik itt?  Az egyetlen pozitvuma az egsz helyzetnek, hogy k is ugyangy ssze vannak zavarodva, mint n. Egy bizonyos fokig elhittem, amit mondtak, de a ktkeds ott lgott az orrom eltt a levegben. Leginkbb azonban az lepett meg, hogy valami teljesen j rzs kezdett eluralkodni rajtam, ami egyszerre ijesztett meg s tlttt el izgalommal. 
Hinyzott.
Bevallani ugyan nem igazn mertem, de a szvem folyamatosan ezt a jelet kldte a tiltakoz eszemnek. Most mr tnyleg tudni akarom, mi folyik itt!
Msnap az iskolban igyekeztem elkerlni mindent s mindenkit.  Az elz napbl tanulva kerltem Cullenket, amennyire az rarendem engedte. Tlsgosan is belemsztam a dolgokba, ideje volt sszeszednem magam, kicsit msra koncentrlni, pldul a tanulsra. Mita csak megrkeztnk, szinte alig nyitottam ki a knyveimet, ami az eredmnyeimen is megltszott. Nem rdekelt klnsebben, nem rzott meg, de bell mgis motoszklt bennem a dolog, fknt, mert a tanrok is kezdtek mskpp nzni rm.
 - Miss Lyons, egy pillanatra! - intett le ra utn kifel sunnyogsom kzepette a tanrn.
 - Igen, Mrs. Portman? - Semmi kedvem nem volt bent maradni, pontosan tudtam, mit szeretne mondani. 
 - gy rzem, ideje lenne beszlnnk a jegyeirl. Az elz iskoldbl ers kzepessel rkeztl t hozznk, nem ltom a javulst, amit grtek nekem. Van esetleg valami, amirl tudnom kellene? Brmi, ami gtolja a tanulsban? Keresnie kellene valakit, aki korrepetlja, mert ha mg jobban lemarad a trsaitl… 
 - rtem, s igaza van Mrs. Portman - Mondhattam volna mst? Nem rek r tanulni, mert egyszerre ldzm s meneklk a vmprok ell, ez j kifogs?
 - Szvbl ajnlom nnek a Cullen testvreket, mind kitn eredmnyekkel szerepelnek az els v ta, brmelyikk rmmel segten a fejldst, ebben egszen biztos vagyok. Javaslom, keresse fel ket.
 - Rendben - hagytam a tanrnre, pont az imnt felvetett ok miatt jobbnak lttam, nem belemenni a helyzet problematikjba.
 - h, Emmett, egy percre jjjn, krem! - Nem mertem az ajt fel nzni, szvem gy is elrulta, hogy nem hallottam rosszul a nevet. - Nem tudom ismeri-e mr Miss Lyons-t, az ccsvel egy csoportban ltogatja az rimat.
 - Igen, ismerem - hallottam, mennyire nehezre esik normlisan vlaszolni.
 - Remek! Szeretnm megkrni, hogy segtsen Emily-nek felzrkzni a tanulmnyaiban, amennyiben ideje engedi. gy hiszem, jobb segtsget nem is kaphatna.
 - Ksznm tanrn, igazn kedves, de az a helyzet, hogy mostanban kicsit sok minden jtt ssze, elgg elfoglalt vagyok.
 - Ezt sajnlattal hallom, azrt remnykedem, htha mgis akad nmi szabad ideje szmra.
 - Hagyja csak Mrs. Portman, amint mondta, nincs ideje, keresek n valakit, aki segtene, ksznm. - Magamat is megleptem, mennyire higgadtan csengett a hangom.
 - Ahogy gondolja. Azrt, ha mgis szksge lenne…
 - Taln mgis tudok szaktani r pr rt - vgott kzbe Emmett. Elkpedve fordultam fel.
 - Tnyleg? Ez nagyszer! A tbbit beszljk meg egymskzt, nagyon ksznm Emmett a rugalmassgt. - Mosolyt hallottam a szavai mgtt, ltni nem lttam, ugyanis tovbbra is a medvt bmultam, aki rezzenstelen arccal engem figyelt.
Az zkkentett csak ki, mikor meghallottam az ajt csukdst. Pislogva kerestem a tanrnt, aki a jelek szerint valban lezrta a kommunikcit velnk s magunkra is hagyott minket. 
Nos, ketten maradtunk. A tblt figyeltem, az res tblt, mert kptelen voltam megmoccanni, csak a szvem verte a heves temet, a lgzsem itt-ott kimaradt, ha elfeledkeztem rla. Az agyam meglls nlkl kattogott, ide-oda cikztak a gondolataim, majd hirtelen elfogott a ksztets s mire feleszmltem, mr t nztem. Tekintetnk sszekapcsoldott, az esemnyek felgyorsultak. Httal a falnak csapdtam, mindkt karomat kt msik szortotta magam mell. Khgnm kellett, de kptelen voltam mg levegt is venni a flelemtl. Stt szemei az enymen t egszen a lelkemig lelttak, megbnultam.
 - Mit akarsz tlem? - nygtem oxignhinnyal kzdve.
 - Ezt n is krdezhetnm tled! - frmedt rm, akr egy hes medve.
 - Engedj el! - parancsoltam r elfl hangon. rtelem csillant a szemben, htrbb lpett, elengedett s visszaadta a karjaim vrkeringst.
 - Carlisle mondta, mirl beszltetek tegnap. 
 - Akkor mgis mi rtelme volt rm tmadnod? - csuklmat masszrozva fixroztam a mellkast. Pokolian magas, megtermett medvvel volt dolgom.
 - Nem tudom, semmit sem tudok - lbval meglktt egy szket s lelt az egyik els asztalra. - Elragadott a hv, mint mostanban elg sokszor. - Az utols rszt valsznleg magnak mondhatta, errl rulkodott lehalktott hangja.
 - Mi trtnt velnk? - bizonytalanul, ajkamra harapva tettem fel a krdst. - Egszen idig titeket okoltalak, de mr nem tudom, teljesen sszezavarodtam.
 - Ezzel nem vagy egyedl - Annyira ms volt vele gy beszlni, m az idegessg tovbbra is flrerthetetlen jelt adta remeg vgtagjaimban. Tancstalanul lltunk egymssal szemben, hiba boncolgattuk a tmt, nem sikerlt elrbb jutnunk. Az egsz knos helyzetnek a mobilok csengse vetett vget. Remek idzts.
 - Ma… majd tallkozunk - remeg kzzel fogtam meg a kilincset, szabadulni akartam, s egyszerre maradni.
 - Ok - Elkezdett szedeldzkdni, nem vrtam meg, mg vgez, kilptem a terembl a nyzsg folyosra. - H, vrj! Mit csinlsz holnap dlutn?
 - Mi? - megtorpantam, fel pillantottam a vllam felett.
 - Az algebra, tudod.
 - Ja, igen - leesett, hangosan koppant. Mekkora hlye vagyok! - Azt hiszem, semmit.
 - tugrom t krl, ha neked is j.
 - Ne! - vgtam r azonnal. Most rajta volt a sor, hogy meglepdjn. - Mrmint, taln jobb lenne, ha n mennk. Ian nincs tlsgosan oda az idegenekrt. - Gyenge magyarzat, a valsgnl azonban mrfldekkel jobb.
 - Fellem. rted megyek.
 - Az j lesz, igen - Kt vmprvadsz s egy vmpr, vagy nyolc vmpr s egy ember, mirt ne lehetne az utbbi?
     Hazafel menet vgig a kvetkez nap jrt az eszemben. Ha Ian csak sejten, hova megyek, egybl venn a cucct, holnap estre makultlanul tiszta lenne a vros. Ms krlmnyek kzt rlnk a tmogatsnak, de most gy rzem, rulst kvetnk el, ha kitlalnk nekik.
 - Min jr az eszed? - rintette meg finoman a vllam Alex.
 - Szerinted lteznek j vmprok? Olyanok, akiknek nem az emberisg puszttsa a clja, hanem valami… emberibb.
 - Nem nagyon rtem, mire gondolsz, de ha arra az alapvet dologra gondolsz, mivel tpllkoznak, mris megvlaszoltad a krdsed. 
 - Igen-igen, a vr, de mi van akkor, ha nem emberbl nyerik az letket, hanem mondjuk llatokbl? Attl mg ugyanolyanok lennnek, mint a tbbiek vagy msok?
 - Igazbl ez olyan embere vlogatja dolog. Bizonyos fokig gy is rossz, amit tesznek, msrszrl az emberek lett nem veszlyeztetik.
 - Ha tudnd, hogy… mit tudom n, New Yorkban van egy vmpr, aki nem emberi vrt iszik, odamennl is meglnd ugyangy?
 - Haladktalanul! - lpett be a szobba Ian. - Ugyanolyan nyomorult gyilkos, mint a tbbi.
 - Ksznm Alex a vlaszt - morogtam, aztn reakcit se vrva otthagytam ket.
 - Ennek meg mi baja? - hallottam mg Ian hangjt a lpcsn lefel robogva, egyenesen a verandra tartva. Alaszka szorosan mellettem dcgtt, mg meg nem lltam, akkor lelt a lbamhoz s nem krdezett, nem tlt el, pont erre volt szksgem.  Egy hallgatag bartra, valakire, aki nem ln meg azt, aki miatt mr hetek ta nem tudok nyugodni, aki minden gondolatomba befszkelte magt, s aki holnap elvisz, hogy megmutassa, micsoda fszekben lnek, k a vega vmprok. Rhej!
 

     
  Welcome  

   Kszntelek az oldalon, ami egy szemlyesebb hangvtel, nhol blogra emlkeztet elemeket tartalamz fellet. 
Szeretek olvasni, rni, kreativitsom kilni, s mindezeket szvesen osztom meg azokkal, akiket rdekel, mivel foglalkozom. gy szletett meg ennek a weblapnak tbb eldje, majd most ez, amit szeretnk rendszeresen megtlteni jabb s jabb tartalmakkal s hosszabb tvra berendezkednk ezen a platformon. 
rlk a ltogatknak, remlem, kellemes idtltst okozok az erre jrknak. 

Nzz be mskor is, most pedig, ha mr itt vagy, j szrakozst kvnok! :)

     
  Chat  

     
  Aktulis projekt  

ELVESZVE

ksz: 70%
tpus: regny
alap:  lom
cmkk: romantikus, fantasy, boszorkny, YA

Fejezetek

     
  Cserk  

 

     
  Oldal inf  
Oldalnv Nova-Time.gp
Szerkeszt Nova-Time
Nyits (itt) 2018.09.09.
Trhely G-Portl
Aloldal x
Tmjt tekintve szemlyes blog, melyben helyet kapnak rsaim, kreatv megnyilvnulsaim, szemlyes tapasztalataim s persze nagy szenvedlyem, az olvass, illetve minden, ami knyvekkel kapcsolatos. Nem trk nagy clokra, de szeretnm bemutatni mindazt, ami nekem fontos s igyekszem rdekes tartalmakat hozni. 
Az oldalon sajt rsaim, vlemnyem, tapasztalataim kzlm, minden, ahol nincs megjellve forrs, sajt tulajdon.


 

Statisztika
Regnyek 10
- ebbl befejezett 3
- oldalon fent 9
Fanfictions 6
- ebbl befejezett 5
- oldalon fent 3
Novellk 5
- oldalon fent 5


  

     

Demi Lovato design blog css kdja:


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |