Sziasztok!

   Még ismerkedés szintjén vagyok az új kütyümmel, aki Maci névre hallgat és egészen másként működik, mint, amihez eddig hozzászoktam. Az előző gépet újra telepítettük, most nem akar kigyulladi 5 perc alatt, cserébe belassul rettenetesen, szóval érett ez a csere úgy gondolom. Jelen kicsikém egy MacBook, amin semmi sem ott van, mint kellene. Mint malac a jégen, olyan vagyok jelenleg vele, de élvezem. Néha elkap a "hülye vagyok én ehhez", aztán valahogy csak megbékélek, vagy valami ilyesmi.

   Chat továbbra sem lesz, a retard népművészeti cserépedény elemében van mostanság megint, szóval egyelőre jobbnak látom, ha rejtve marad. Aki szeretne itt a bejegyzések közt kommentelve megtalál, ha más helyen nem sikerülne neki. Hajlamos vagyok elveszni, nem tagadom bűnösség. 

   Hogy hogyan is érzem magam? Fogalmam sincs. Tömören, ennyi. 
Igyekszem elfoglalni magam, csinálom a számpítógépes adatrögzítős sulit, dolgozom, és néha akadnak hasznos ötleteim, bár összességében inkább a "létezem" szinten mozgok. Dacára a maroknyi gyógyszernek, amivel a doki töm, a hullámzás nem akar megszűnni, ha jól sejtem, nem is fog, maximum kisebb lesz a táv, amit megtesz.
Néha, ha nem is érzem a boldogságnak nevezett valamit, egészen jól elvagyok, ezt követi a negatív hullám, meg a köztes megállók. Ebből állnak a napok. Keresem a kis pozitívumokat, igyekszem tervekkel készülni a jövőmmel kapcsolatban, célokat kitűzni, és mint legutóbb is, akkora, méretes pofáraesés lett a vége, ami nem kis tanulópénz volt, minden értelmében. 
Mindig negatívan állok mindenhez, gondoltam, adok egy esélyt az ellenkezőjének bebizonyíátására. Ennek eredményeképp bedőltem egy lehetőségnek és jöhet a "mert megint hiszékeny voltál" énem gúnyos megmondtam szövege. 
Visszafordítani nem tudom, megváltoztatni pláne nem, szóval így ennyit erről. 

Persze, hülye fejem nem nyugszik és szét akarja tervezni a 2023-as évem. Vicces... Kicsit tényleg olyan, mintha több személyiségem lenne. Az egyik naív, mindenkinek hinni akar és az orránál vezethető, a másik csendben vigyorogva vár, hogy aztán az orra alá dörgölhesse, amikor amaz a legjobban padlón van. A harmadik meg morogva ül és nézi a kettőst. Ebből állnék? Tényleg ennyi vagyok? 

Úgy szeretnék egy baba farkaaaaaaaaaast! 

Lehetőségeim tárháza valahol ott merül ki, egyrészt, hogy csak Rose Harbor keretein belül lehetséges, és, ha csak nem csócsálja meg egy vérfarkas valamelyik másik gyerekem, amit erősen ajánlok mindegyiknek, akkor 4 lehetőségem van:

Emily: Háh, vele lenne a legnagyobb esélyem, s egyben a legkisebb. Van ugye egy Victorja, akivel most épp pacsi-szünet van, meg párkapcsolati válságosság. Aztán ott van Erik, aki meg szereti is, meg minden, csak őt meg Emily nem úgy szereti. Patt helyzet. 

Amanda: Volt neki egy félpróbálkozása Rickkel, ami nem jól sült el, amúgy 0 a szerelmi élete, vagy bármilyen kapcsolati hálószerűsége, szóval aligha történhetne meg vele, hogy anyuka lesz. Rossz kiindulóra még gondolni sem akarok. 

Aspen: Áááá, nem szabad! Egyrészt még nincs kivel, meg aztán ő nem egy apuka típus, szerintem elég gyorsan elinalna a városból. 

Daniel: Egyszer faképnél hagyták, most meg barátkozásós fázisban van, egyelőre nem akar semmibe belemenni. Megint csak kihúzható. 

És ki marad? Na, ki marad? Az egyetlen szuka, aki ha utóddal rászabadul a világra, annak vége. Még ő is "kis tacskó" basszus. :D

   Az elmúlt pár nap valamelyikében elkészült a Blood & water sorozatról alkotott véleményezőm, s én szentül hittem, ezt megosztottam veletek is. Hát a fenéket! Szóval bocsánat.
Mindent megcsináltam, a főoldalra való bejegyzésen kívül, ami második legfontosabb lett volna. Miért nem lep meg, hogy pont ezt hagytam ki? Mert ismerem saját magam, nagyjából.
   Közben tegnap a Te bejegyzése is megíródott. Kihordtam lábon egy kisebb szivinfarktust, mert elmentettem, szépen leokéztam és nem volt sehol, ki se léptetett az oldal. Káromkodtam rendesen, dobálhattam a pénzt a büntiperselyünkbe. Ma elkezdtem egy másik bejegyzést, elmentettem mielőtt leraktam a laptopot, na, az se volt meg. Össze-vissza állítgattam a modult, így lettek meg nagy nehezen. 
Szóval a készeket belinkeltem a "Hobbisarok"-ban. Ennyit alkottam így mostanában. Ma még reményeim szerint befejezem az rpg karaktereim rövid bemutatását is. 

   Kemény ez az ősz basszus. A nagylányom óvodás lett, de bent aludni nem akar, aztán meg lebetegedett. Fogalmam sincs, mikor fog újra menni, mert botrányos mértékben köhög. A kisebb a bölcsibe szoktatás közepén, szintén a héten lett beteg, na, már ő is köhög. Más baja egyiknek sincs, szívem szerint mehetnének, ezzel a tünettel azonban erősen kétlem, hogy befogadnák őket megint. Sejtettem, hogy ilyesmi vár ránk, csak reménykedtem, hogy könyebben megússzuk és nem azonnal csap le, kapok némi pihit.
Főként azért is jönne jól a napközbeni "én idő", mert egy spontán állás-jelentkezésből munkát kaptam, novembertől ismét a kereskedelemben rontom a levegőt. Szimpatikus pici cipőüzlet, aranyos főnökasszonnyal, vállalható fizetéssel. Bolond lettem volna visszatutasítani! Aztán meglátjuk, élesben mennyire találom meg benne önmagam. Jelenleg várom a novembert az biztos. 

Heyho mindenki!

   Az elmúlt hét úgy elpörgött, mintha nem is létezett volna. Kicsit azt kívánom, bár tényleg ez történt volna, mert rengeteg guanó hullott a nyakamba, több fronton támadások értek, mind lelkileg, mind testileg. Aki még nem tudná, elég negatív személyiség vagyok, legalábbis az engem érintő dolgokkkal szemben. 
Ennek oka, hogy az elmúlt lassan 30 évem alatt, ha kicsit is  bizakodtam, akkorákat estem pofára, hogy esélyem se volt nem padlón végezni. Én pedig annak rendje és módja szerint mindent a lelkemre veszek. Ez talán az összetett pszichés betegségem velejárója, sőt, valószínűleg az.

   A lényeg, hogy rohadt sok minden történt egy hét alatt, mégis alig érzékeltem a napok múlását. A nagyobbik gyerkőcöm kezdi megszokni az újkörnyezetét, ő már nagylány, eszerint kezelik az oviban is. A kicsi lassan hasonló közegbe kerül, hasonló csöppségek közt találja majd magát, de nem féltem őket, igazi kemény csajok, ha döcögünk is az elején, állni fogják a sarat. :)
Nekem ez már talán nehezebben fog menni, mert míg ők kis életrevalóak, magamat kevésbé érzem annak. Egy részem piszkosul vágyik vissza a régi világába, a munkába, a pörgős, halványan gyerekmentes órákba. A másik el se tudja képzelni - egy próbanap után -, hogyan fogja megint újrakezdeni. Kaptam azóta munkaajánlatot, visszajelzéseket, nem hiszem, hogy esélytelen lesz a dolog, viszont nem érzem a teljes készenállást rá. Mennék is, nem is. 
A legnagyobb probléma, nem tudom, mit akarok kezdeni magammal. Jönnek tervek, ellehetetlenednek, kezdem előről. Jelentkezem nagyjából mindenhova, de igazából egyik sem fog meg. Gondolkodtam tanuláson, legalább nyelvi szinten, de az se érdekel. Semmi nem érdekel. Túlélni a napokat, erre játszom. Míg a huszas éveim elején voltam, gyerekek nélkül, otthon négy pokoli fala közt, megtehettem, hogy válogatok, rápihenek. Igaz, januárig most is ez volt a terv, de közben kapcsoltunk, nem olyan egyszerű ám ez, pusztán lazábban kezelhetem. Pont én. Tiszta sressz, úgy érzem, muszáj valamit találnom nagyjából most azonnal.

   Tervben volt a vállalkozás indítása, millió és egy variációban, mindet megtorpedózták. Oké, akkor saját szakállra induljunk, na, de miből? (Előre is bocsánat:) A qrva életbe már, hogy semmi sem sikerül!
Most itt ülök és azon gondolkodom, mi a jó eget kezdjek magammal. Hagyjam a francba az egészet, legalább novemberig, ássam bele magam az álláskeresők világába, tanuljak, nézzek ki a fejemből, kezdjek valami váratlan fordulatú újdonságba, vagy mi a rohadt életet kezdjek magammal??????
Annyira nehéz! 3 éve vagyok itthon. 3 év alatt elegem lett belőle. Ahhoz azonban, hogy elindulhassak, annyi vágyaimon kívülálló pontnak kellene megfelelni, hogy szinte lehetetlen jól kijönni belőle. Biztos lábak kellenek, mert hozzá kell adnom a családi kasszához legeslegkésőbb jövő júniustól.Közben a gyerkőcöket vinni kellene reggelente, hozni délután, hosszabb távban gondolkodva egy esetleges szakkört megoldani, de most nézve egy betegség, egy covidos zárlatos időszakban is meg kell oldalunk az itthon maradást. Melyik munkahely tolerálja mindezt? Na, ugye! Hiába van nagyszülő, maximum heti 1-1 alkalommal vethető be, nem szeretnék a nyakába akasztani ennyi pluszt, mert elgé stresszes a munkája enélkül is. Idegent, ismerőst felkérni annyiba kerülni, mint amennyit egy részmunkaidős állás adna, tehát megintcsak zsákutca. Valami kell,  valami nagyon kell.

   Mondjuk -7kg, amivel még lógok az idei évnek. Nagyon vissza kell fognom magam, az utóbbi időben ilyen "carok bele" állapotban oda se figyelve zabáltam, ennek eredményeként visszatért 2,5-3kg, ahelyett, hogy fogyott volna a meglévőm. A stresszevés már csak ilyen. 
Sok mindennel el vagyok maradva, persze buta fejjel tervezgetek is, ötletelek, belelovallom magam, pofára esem, kiakadok, megint tervezek,...

Mondjuk ki egyszerűen: OTT ROHADJON MEG MINDEN, AHOL GONDOLOM, HOGY ROHADJON MEG!

Sziasztok!

   Kb. 2 naponta gondolkodtam rajta, hogy írni kellene ide, de sosem jutottam el eddig. Ne haragudjatok! Mostanában pörögnek a napok, nagyjából mindent elfelejtek és sokszor arra eszmélek, megint eltelt egy nap. 
   Ez jó dolog lenne? Részben igen, mert minden nap, ami eltelik végre mögöttem van, túl vagyok rajta és ez "éltet", nevezzük így az állapotom. Részben viszont rossz, mert a rengeteg rám váró feladat folyamatosan torlódik, halmozódik, aztán kapom a visszajelzéseket, letolásokat, hogy nem intéztem el valamit, vagy nem mentem el valahova, nem írtam rá, nem postáztam, utaltam... A gyógyszereimre is foghatnám, de régen is hasonló voltam, csak lightosabban, ezért maximum hozzásegítenek, de nem okolhatom mindenért azokat.
Szóval ezért is tűntem el, mert "kimegyek a konyhába vízért, de mire kiérek (három lépés) addigra azt se tudom, miért vagyok ott" napokat élek. Szerezni fogok egy nagy naptárt, olyan fali valamit, meg egy kis parafatáblát, aztán telebökdösöm cetlikkel, mint a nyomozós filmekben. Ide a homlokra tükörírás kevés, a noteszom meg sacc 3-4 hete elhagytam valahol... a lakásban. 

Hogy mi fogok csinálni az oldallal? Folytatom, természetesen. A nagylány ovis lett, fél 8-fél 4 közt ott van (elvileg), a kicsi októbertől szintén, ezzel a napközbeni időmmel szabadabban garázdálkodhatok majd remélem. Nem csak a kis bizniszem, a lakás, az oldal, a szerepezés, minden be lesz tervezve, talán tartani is fogom tudni. Januártól meg munka, addig meg kell találnom álmaim állását.
Nemrég voltam egy próbanapon, kereskedelem, sose szakadok el tőle. Amúgy tetszett, kisebb boltocska, ruhák, néha egyedül, néha párosban vannak bent, jönnek vásárlók is, színes az egész. Simán csinálnám. Viszont azt éreztem végig, hogy kilógok onnan. Nem ott van a helyem. Talán a főnökség, meg a kollégák hozzám-állása miatt. Az annyira nem jött be. Én csináltam, amit szoktam, bíbelődtem, vásárlóztam, rendezgettem abban a 2 órácskában, aztán hazajöttem. Azóta se hívtak. Lehet, valami túlbuzgó libának gondolnak, holott nálam ez az alap. Persze, szeretek ücsörögni, de azt is tudom, mi a feladatom, amit elvégzek szépen, aztán majd leülök, megállok. Sokat gondolkodtam a saját vállalkozáson, egy webshop, piac, ilyesmi, nem lehetetlen, csak el kellene indulni. Plusz vannak hátrányai, nem csak anyagi értelemben. Az egyik álmom teljesülne vele, de most nem látom reális képnek a jövő év kezdésére. Azt se tudom, mit szeretnék csinálni. Kereskedelem? Nagy bolt vagy kicsi? Milyen? Ha nem, akkor merre? Adminisztráció? Meki, meg társai abszolút kizárva, vendéglátás bizonytalan. Dolgoztam benne rövid ideig, nem volt rossz, de jó tapasztalatokat se szereztem túl sokat. 
Meglátjuk.

Bonyolult, minden olyan bonyolult.